Szlovákul is ízlik a Kifli

Meglepetésként ért az elismerés híre? Egyáltalán mi az a Pozsonyi Áfonya díj?

Korpás Árpád: A Bratislavská čučoriedka, magyarul Pozsonyi Áfonya díjat egy kimondottan ezzel foglakozó tiszteletbeli tanács adományozza, két kategóriában. Személyiség kategóriában olyanok kapják, akik sokat tettek a pozsonyi lokálpatriotizmusért, ezt Janko Lehotský (énekes-zeneszerző, az egykori Modus együttes vezetője) kapta. A másik kategória az eszme, amelyben olyan kezdeményezések munkáját méltatják, melyek szintén a pozsonyiság érzését erősítik az emberekben.

Ifj. Papp Sándor: Még tavaly értesítettek bennünket a felterjesztésről, ugyanis a díjazottakról az átadó előtt forgatnak egy rövid bemutató filmet. Úgyhogy ebbe a kisfilmbe belekerült például, ahogy a karácsonyi vásáron jelen vagyunk, a társulás elnöke, Bolemant Éva pedig összefoglalta a kamera előtt, mi mindennel foglalkozunk az örökségvédelem keretében, a hagyatékok digitalizációjától a könyvkiadásig. Egyébként ez már a harmadik fontos elismerés szlovák részről. Korábban például Ivo Nesrovnal akkori főpolgármestertől is kaptunk elismerést a munkánkért.

A Kiflit Pozsony múltja iránt érdeklődő lelkes civilekként alapítottátok, eredetileg kivétel nélkül magyarok. Hogyan sikerült megszólítani a szlovákokat is?

KÁ: A Kifli arra törekszik, hogy nyisson nemcsak a szlovákiai magyarok, hanem a szlovákság felé is. Egy ilyen városban, ahol a magyarok aránya az öt százalékot sem éri el, nem is lehet másképp ilyen szervezetet működtetni, anélkül, hogy bevonnánk az egyébként nagyon érdeklődő szlovákságot is. Aktivistáink és tagjaink egy jó része szlovák, a vezetőségben szintén, és ugye a város hagyományaiból is adódik, hogy többnyelvű tevékenységet végezzünk. Margóra megjegyezném, hogy weboldalunknak német verziója is létezik.

2010 végén alakultatok. Kilenc év nem számít hosszú időnek egy szervezet életében. Mi az oka annak, hogy egy-egy rendezvényetekre nem férnek be az érdeklődők?

KÁ: Ez rétegműfaj. Lelkes lokálpatriótákat, a város múltja iránt érdeklődőket szólítunk meg; széles tömegeket nem valószínű, hogy valaha megmozgatunk. Sétáinkon „telt ház” van, az előadóterem tegnap Lehel Zsolt helytörténész előadásán teljesen tele volt. Pedig a szlovák séták belépősek, de így is simán eljön száz ember, száz fölötti csapatot pedig már problémás úgy kalauzolni, hogy mindenki mindent halljon. Azt pedig, hogy tevékenységünk egyre szélesebb körhöz jut el, jelzi az egyre nagyobb sajtóérdeklődés.

Magyarországról is járnak a sétákra?

KÁ: Igen, főleg a Dunántúlról. Február 10-én volt egy sétám a pozsonyi sortűz témájában, arra például soproniak is jöttek. De magyarok közül inkább baráti társaságok járnak a Csallóközből, vonattal Párkányból, vagy rendszeresen jár egy társaság például Tardoskeddről. Felülnek a vonatra, és kirándulnak egyet Pozsonyban.

PS: Figyelik a weboldalon az eseménynaptárt, és jönnek.

KÁ: A tavalyi karácsonyi vásárban is előfordult, hogy magyarországiak jöttek oda csodálkozva, és elismeréssel beszéltek a munkánkról, hogy Pozsony magyar múltját is népszerűsítjük. Az adventi vásár idején afféle idegenforgalmi pontként is működünk.

Tudtok más szervezetekről, amelyek hasonló munkát végeznek Pozsonyban?

PS: Vannak, amelyek tartanak honismereti sétákat, mondjuk, nem tudom, mekkora érdeklődéssel, viszont az biztos, hogy olyan komplex örökségvédelmi tevékenységet, mely magába foglal kutatást, digitalizációt, könyvkiadást és egyebeket, más civil szervezet nem végez.

Hogy lehet ezt tovább folytatni?

PS: Kinőttük a kereteinket. Nonprofit szervezet vagyunk, amely nem működhet kereskedelmi alapon. A civil szervezetek azonban, ha tovább szeretnének fejlődni, előbb-utóbb vállalkozási formát kell ölteniük. Az ilyen típusú megkereséseket egyelőre kénytelenek vagyunk kiszervezni. Szeretnénk a Kiflinek egy állandó helyszínt, egy látogatóközpontot valamelyik belvárosi épületben, ahol állandó kiállításokkal várnánk az érdeklődőket. Közösségi központként is működhetne, valamint rácsatlakozhatnánk olyan tevékenységre, amely a fenntartást is fedezné. Pályázati forrást ugyanis a fenntartásra nemigen találni, egyelőre az adófelajánlásokból működünk, és a projektekre pályázott összegekből. Jelenleg magyar könyvesbolt sincs Pozsonyban, a kiadványainkat sokszor csak a bevásárlóközpontokban tudják megvenni.

Honnan jött 2010-ben az ötlet és a név?

PS: Sokat foglalkoztam a város történetével, és elkezdett érdekelni, hogyan lehetne ezeket az információkat az interneten is megjeleníteni. Bolemant Évával a Szlovák Nemzeti Múzeumhoz tartozó Magyar Kultúra Múzeumának munkatársai voltunk, amikor az örökségvédelem modern eszközeivel dolgozó társulás ötletét elkezdtük megvalósítani. Volt egy-két magyarországi szervezet, amelynek tetszett a tevékenysége, de ennyire szerteágazó munkára, őszintén szólva, az elején még én sem gondoltam. Az elnevezésben pedig mindenképp szerettük volna tükröztetni érdeklődésünket és Pozsony múltja iránti szeretetünket. Versenyben volt még a Szeretlek, Pozsony, de aztán a Pozsonyi Kifli Pt. mellett döntöttünk, hiszen a mákos és a diós patkó vitte a város hírét a világba a régi időkben is. S újabban szerencsére ismét.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!