Életet menthet a vastagbél- és végbélrákszűrés

vgb

Nemrég már beszámoltunk arról, hogy az egészségügyi minisztérium január elején országos szűrőprogramot indított a vastagbél- és végbélrák megelőzéséért. Az elmúlt hetekben 20 000 állampolgár kapott széklettesztet, amely kimutatja a szabad szemmel nem látható vért is. Az egészségbiztosítók saját belátásuk szerint választották ki azokat, akiknek tesztet küldtek. Jó tudni, hogy ilyen tesztet mindenki kérhet kezelőorvosától.

A betegszervezetekkel együttműködve a tárca most országos támogató tájékoztató kampányt is indított azzal a céllal, hogy minél többen felismerjék és tudatosítsák a teszt elvégzésének fontosságát. „A szűrés részét képező székletteszt segít időben felfedezni a daganatos betegséget, ami jelentősen növeli a beteg esélyét a sikeres kezelésére és a gyógyulására – mondta Andrea Kalavská egészségügyi miniszter. Ezért elsősorban a veszélyeztetett embereknek kellene elvégezniük az egyszerű tesztet, amely életet menthet.” A kampány része az az óriási vastagbélmakett, amelyet márciustól májusig kilenc szlovákiai városban belülről láthatnak az érdeklődők, s megtekinthetik esetleges deformációit. Dal és videoklip is született, amelyben azok a gyógyult betegek is szerepelnek, akiknek életét a székletteszt mentette meg. 

„Vegyen részt a szűrőprogramban és végeztesse el a béltükrözést” – mondta dr. Boris Pekárek, a Nemzeti Onkológiai Intézet gasztroenterológus főorvosa. A székletben kimutatható, szemmel nem látható úgynevezett okkult vérzés az első jele annak, hogy a vastagbélben „aktivizálódott” egy polip. Pekárek doktor és csapata az időben felfedezett polipot még a kolonoszkópia során el tudja távolítani, s így a hagyományos műtétre nincs szükség. 
A vastagbél- és végbélrák kialakulásának kockázata 50 év felett a legnagyobb. Szlovákiában évente csaknem 4000 új esetet diagnosztizálnak ezzel a rákfajtával. Tekintettel a lakosság számára, Szlovákia e betegség előfordulásában az országok listájának előkelő helyén szerepel. Ráadásul az esetek negyedét késői stádiumban fedezik fel, amikor már áttétek alakultak ki a májban és más szervekben. A kezelés ilyenkor rendkvül bonyolult, s a gyógyulás esélye is kicsi. (kovács)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?