Bugár tárgyalni akar Čaputovával

Bugár Béla
Pozsony |

Bugár Béla szerint a Híd szavazói felelős döntést hoztak, ezért támogatták Zuzana Čaputovát. A pártelnök hozzátette, hogy az elnökválasztás első fordulója után tárgyalni akarnak a Progresszív Szlovákia jelöltjével.

A Híd elnöke éjfélkor tartott sajtótájékoztatót a párt központjában. Elmondása szerint a párt szavazói felelősségteljesen döntöttek. „A választások előtt fennállt a veszély, hogy a második körbe szélsőséges jelöltek is bekerülhetnek. Úgy vélem, hogy a szavazóink ezt el akarták kerülni, ezért szavaztak a legesélyesebb jelöltre” – értékelte az eredményeket Bugár. Hozzátette, hogy az elkövetkezendő két hétben tárgyalni szeretnének Zuzana Čaputovával, ugyanakkor nem zárta ki a lehetőséget, hogy a pártja végül Maroš Šefčovičot, a Smer jelöltjét támogatja majd.

„Meg kell tudnunk, hogy Čaputová mennyire szeretne foglalkozni a szlovákiai magyarság problémáival. A kampány alatt ugyan igyekezett megszólítani a magyar szavazókat, de 5 éve ezt csinálta Andrej Kiska is, utána pedig az ígéretekből nem sok minden valósult meg”

– közölte Bugár. Hangsúlyozta, hogy az államfőválasztás nem tükrözi pártja támogatottságát, ezért a jövő évi parlamenti választásokon továbbra is a Híd elnökeként szeretne részt venni. Arról azonban egyelőre nem akart beszélni, hogy a következő államfőválasztáson ismét részt venne-e.

„Egyelőre még ez a választás sem ért véget. Nem szeretnék ilyen jóslatokba bocsátkozni, hiszen nem tudhatom, hol leszek 5 év múlva. Mindenesetre nem bántam meg, hogy elindultam a választáson. Úgy gondolom, hogy mindent megtettünk, ami tőlünk tellett”

– vélekedett Bugár.

Az előző elnökválasztáson Bárdos Gyula az MKP színeiben 5,1 százalékot szerzett, Bugár preferenciái egyelőre 4 százalék körül mozognak. Bugár szerint azonban nem lehet összehasonlítani a két választás eredményeit. „Szlovákiában akkoriban más volt a közhangulat, mint most. Bárdos jelöltségekor nem fenyegetett a veszély, hogy a második fordulóba szélsőséges jelölt jut. Ráadásul ő nem is volt pártelnök. Nincs értelme ilyen összehasonlításokba bocsátkozni” – magyarázta a Híd elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?