Csak 23.16-kor ér véget a kampánycsend

elnökválasztás

Az Eperjesi járásbeli urnadobálós incidens miatt 23.16-ig tart a kampánycsend az elnökválasztás első fordulójának napján. A kampánycsendnek eredetileg 22 órakor kellett volna véget érnie.

Korábban Eduard Bárány, az Állami Választási Bizottság elnöke azt mondta, a nem hivatalos, időközi eredményeket annak ellenére is közzé lehet majd tenni, hogy az egyik, malackai (Malacky) szavazóhelyiség tovább fog nyitva tartani.

Malacka városában, a 4-es számú választókörzetben 22.35-ig lehet majd szavazni. A szavazóhelyiséget ugyanis később nyitották meg, mert fel kellett tölteni a választási bizottság taglétszámát.

Azóta azonban Eperjesi járásban történt egy incidens, egy választó felkapta az urnát, elszaladt vele, majd a földre dobta, és a szavazólapok szétszóródtak. Emiatt Megye (Medzany) községben hosszabb ideig nem lehetett szavazni, ezért 23.16-ig tart majd nyitva a szavazóhelyiség. 

Eva Chmelová, a belügyi tárca munkatársa elmondta, a kampánycsend is 23.16-ig tart, ezután lehet majd nyilvánosságra hozni az első nem hivatalos eredményeket.

A választások menetét felügyelik az EBESZ megfigyelői is, akikkel Bárány még a választások előtt találkozott. Hozzátette: az EBESZ egyik küldötte szombat délelőtt részt vett az Állami Választási Bizottság ülésén, a többiek terepszemlét tartottak.

A megfigyelők a választás első és második fordulóján is jelen lesznek, az elnökválasztás után pedig értékeléseket és ajánlásokat fognak megfogalmazni.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?