Bedobták a törülközőt a szentpéteriek

régiófoci
Szentpéter |

Negyedre nem utaztak ki, de előtte sem készültek a bajnokságra, bekövetkezett, amit sejteni lehetett: kiléptek a bajnokságból.

Két szezont húztak le a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában a szentpéteriek. Igaz, már tavaly is akadozott a gépezet, és épphogy csak elkerülték a kiesést. Az őszi idényben is mindössze tizenkét pontot sikerült megkaparintaniuk. A múlt héten nem léptek pályára a negyediek elleni tavaszi nyitómeccsen, most pedig bedobták a törülközőt.

„A 2015/2016-os évadban Gyurenka István személyében tapasztalt edző vette kezébe az alakulat irányítását. A strapabíró labdarúgók itt maradtak, a távozókat pedig környékbeli, jól képzett játékosokkal pótolták. Egy idő után elfogytak az anyagiak, és a focisták elhúzták a csíkot” – jegyezte meg egy nevét elhallgató törzsszurkoló.

Január közepe táján már sejthető volt, hogy valami nincs rendjén a klub háza táján. Míg a többi csapat már javában edzett, Szentpéteren csak nem akart elkezdődni a tavaszi idényre való felkészülés. Aztán a játékosok is odébbálltak, s március elején egyetlenegy hadra fogható focista sem állt az edző rendelkezésére.

„Sajnos nem volt biztosítva a megfelelő anyagi háttér a folytatáshoz, ám sokan úgy gondolták, hogy a fiatalokkal valahogy nekivágunk. Ificsapatunk hatpontos előnnyel, elbűvölő 85:8-as gólaránnyal vezeti a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjának mezőnyét. Tőlük azt várjuk, hogy nyerjék meg a bajnokságot, és legyen nem mindennapi sikerélményük. Egyszerre nem lettek volna képesek két fronton kellőképpen helytállni” – tájékoztatott Dékány Zsolt szentpéteri klubmenedzser.

A felnőttek kijelentkezését a nyugat-szlovákiai szövetség fegyelmi bizottsága ezereurós büntetéssel sújtotta, a negyediek elleni elmaradt mérkőzésért pedig kétszázötven eurós bírságot kénytelenek kifizetni a szentpéteriek az illetékes szervnek. És ősszel csupán a komáromi területi bajnokság VII. ligájában kezdhetnek mindent elölről. Persze, ha lesz kivel...

Érdekes

A megváltozott táblázat

1. Vydrany    13    9    4    0    22:4    31
 2. Kolárovo    14    8    1    5    15:9    25
 3. Nový Život    14    7    4    3    18:14    25
 4. Tovarníky    14    7    3    4    26:19    24
 5. Marcelová    14    8    0    6    24:17    24
 6. Imeľ    14    7    2    5    24:14    23
 7. Neded    13    6    4    3    16:13    22
 8. Šurany    14    5    4    5    27:24    19
 9. Kozárovce    14    6    1    7    21:23    19
10. Dolné Saliby    14    4    4    6    18:35    16
11. Hrušovany    14    5    0    9    21:33    15
12. Horné Obdokovce    14    4    0    10    26:30    12
13. Veľké Lovce    14    3    2    9    13:27    11
14. Štúrovo    14    2    3    9    18:27    9
Kilépett a bajnokságból: Topoľčany, Sv. Peter

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?