Sört főztek egy több mint 130 éve elsüllyedt hajón talált sörből kivont élesztőből

sör
Albany |

Egy amerikai sörfőzde egy 131 éve elsüllyedt utasszállító hajó maradványai között talált palackozott sörökből kivont élesztőből készítette el új sörét. A Deep Ascent (Mély felemelkedés) nevű sört az Albanyban megrendezett kézművessör-fesztiválon mutatták be a fogyasztóknak.

 

Jamie Adams egykori Wall Street-i tőzsdealkusz mintegy két évtizede nyitotta meg Saint James nevű sörfőzdéjét Long Islanden. Új söre a férfi búvárkodásának köszönheti elkészültét.

Az 1886-ban Liverpoolból New Yorkba tartó, a Fire-szigetnél egy szkúnerrel összeütköző, majd elsüllyedő SS Oregon luxusóceánjáróról búvárok által felszínre hozott palackozott sörökből vonták ki az új sörhöz felhasznált élesztőt. A hajó maradványai mintegy 45 méter mélyen nyugszanak az Atlanti-óceánban. A 44 éves Adams szerint az SS Oregon csodálatos hajóroncs a búvárok számára. Már 2015-ben elkezdtek kutatni érintetlen palackok után, de csak 2017-ben jártak sikerrel, amikor egy vihar átrendezte az óceán fenekét borító homokot, és a búvárok be tudtak hatolni a hajó első osztályának éttermébe. Mintegy féltucat palackot találtak felfordulva, parafadugójuk érintetlen volt. Később még további 20 palackra bukkantak.

Adams kémcsőben tenyésztette ki az élesztőt egy mikrobiológus barátja segítségével, majd a következő két évet azzal töltötte, hogy söröket készítsen belőle, megtalálja a legjobb ízt. A komló és az árpa mellett az élesztő kulcsfontosságú alapanyag, amely meghatározza a sör ízét és jellegét. Adams szerint az SS Oregonról származó keményítő az angliai Bass Brewers sörfőzdéből származik, ők készítették akkoron a King's Ale nevű sört, amely ma már nincs forgalomban.

Új söre másolata annak, amelyet a hajón 1886-ban felszolgálhattak.

"Azt akarjuk, hogy az emberek egy kicsit megérezzék, milyen volt az élet utasként egy óceánjárón" - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?