A kormány elfogadta a kemény brexit esetére vonatkozó törvénymódosításokat

brexit
Pozsony |

A kormány szerdán elfogadta a törvényjavaslatot, amely átmeneti rendelkezések bevezetésével módosítana egyes törvényeket a kemény brexit esetére. Amint az elfogadott anyagban is áll, a törvénymódosítás célja enyhíteni a közvetlen veszélyek hatását és felkészíteni Szlovákiát minden eshetőségre. A kormány a törvény kapcsán gyorsított törvényalkotási eljárást fogadott el.

 

„Tekintettel a helyzet jelenlegi alakulására, az utóbbi időben intenzívebben foglalkoztunk a megegyezés nélküli brexit esetére vonatkozó intézkedések tervezésével. Ennek az eredménye a benyújtott anyag is" – áll a magyarázó jelentésben. A törvényjavaslat értelmében 19 törvényt módosítanának, köztük az adótanácsadókról, a temetési hozzájárulásról, a társadalombiztosításról és a munkaerő-piaci szolgáltatásokról szóló törvényt is.

„A Nagy-Britanniával való egyezmény értelmében szeretnénk, ha a kint élő szlovák állampolgároknak a megegyezés nélküli brexit után is ugyanúgy biztosítva lennének a jogai, mint amikor Nagy-Britannia még az EU tagja volt" – mondta František Ružička, a külügyminisztérium államtitkára a szerdai kormányülés után. Hozzátette: a benyújtott anyag rendezi a tartózkodási jogokat, a Nagy-Britanniában végzett tanulmányok esetét és a vezetői engedély elismerését is.

Kedden (3. 12.) ismét nőtt az esélye annak, hogy Nagy-Britannia megegyezés nélkül lép ki az EU-ból, a brit parlament ugyanis másodszor sem fogadta el a Theresa May miniszterelnök kormánya alatt megszavazott brexitre vonatkozó szerződést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?