Magyar lelki segélyszolgálat – felvidéki önkéntes ügyelőkkel

lelkisegély-szolgálat
Komárom |

A napokban megkezdi tevékenységét a 2016 októberében indított ingyenes Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat 11 tagú felvidéki ügyelői csoportja.

Erről Hideghéthy Andrea, a telefonszolgálatot működtető Szövetség a Közös Célokért (SzAKC) ügyvezető igazgatója Ujpál Emőke pszichológussal, a telefonszolgálat szakmai vezetőjével, valamint Németh Gabriellával, a Femine Fortis – Erős Nők Polgári Társulás elnökségi tagjával tartott közös sajtótájékoztatóján számolt be. Eddig a Szlovákiából indított segélyhívásokat is Magyarországra, ottani önkéntes ügyelőkhöz irányították, ezentúl viszont a felvidéki segítők is kiveszik részüket a szolgálatból. Az önkéntesek az elmúlt hónapokban vizsgával végződő szakmai képzésen vettek részt, Ujpál Emőke irányításával.

„Nagyon fontos, hogy a bajba jutottak anyanyelvükön kérhessenek segítséget – mutatott rá Ujpál Emőke. – Stresszhelyzetben fokozatosan érvényes ugyanis, hogy az idegen nyelv blokkolódik, sokkal nehezebben tudja magát az ember kifejezni. Pedig a problémákról még anyanyelven is nehéz beszélni, megnyílni egy idegen előtt.” A szakember szerint már önmagában az is bátor dolog, hogy valaki mer segítséget kérni, azaz tudatosítja, hogy egy adott élethelyzettel, problémával nem tud egyedül megbirkózni. Ilyenkor nagyon jól jön egy kívülálló segítsége, aki egyrészt értő hallgatással, másrészt jól irányzott kérdésekkel tudja rávezetni a bajba jutottat arra, hogy maga jöjjön rá, számára mi lehet a legjobb megoldás az adott helyzetben. A SzAKC állandóan bővíti adatbázisát az elérhető krízisközpontokról, a különböző függőségekkel foglalkozó szakemberekről, a segélyszervezetekről, és ha kell, az ügyelők ezekhez irányítják a segélykérőt. Németh Gabriella a civil szféra szerepét hangsúlyozta, minél több olyan szervezetre lenne szükség, amelyek a krízisben lévőkkel foglalkoznak.  

Az éjjel-nappal hívható Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat elindításánál néhai Pogány Erzsébet, a SzAKC akkori igazgatója bábáskodott, és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, valamint a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége közreműködésével sikerült útjára indítani 2016-ban. „A felvidéki segítők bevonása egy újabb állomás, de itt nem állhatunk meg – mondta Hideghéthy Andrea. – Erdélyben már próbálkoznak az e-mailban történő tanácsadással, ami iránt egyre nagyobb igény mutatkozik, ebbe az irányba szeretnénk mi is lépni. Egy további, helyi ügyelői stáb kiképzését is tervezzük. Jelen vagyunk a Facebook közösségi hálón, ahol kétezer követőnk van.”

Az ingyenesen hívható telefonszámok: 0918/500 333 (Orange), vagy a 0904/500 338 (T-Mobile).  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?