Minden városban gond a parkolás

d

Mind a kisebb, mind a nagyobb városokban egyre több az autó. Néhány családban kettő-három is van. Akinek nem sikerült garázst venni vagy építeni, annak egyre nagyobb gondot okoz a parkolás a lakásánál és a munkahelyénél is.

Hat év után újra felmerült, hogy díjkötelessé teszik a parkolást Galántán. Mintegy száz lakos vett részt azon a lakossági fórumon, amelyen Patrik Žák, Trencsén alpolgármestere bemutatta az ottani parkolási rendszert. Žák rámutatott, hogy a díjkötelessé tétel nem a bevételekről szól, a bevezetése miatt sok támadás érte a város vezetését. A parkolóhelyek bővítése végett kénytelenek voltak csökkenteni a zöldterületeket, de bevált a rendszer, kevesebb az autó, és több a szabad parkolóhely a megyeszékhelyen. Peter Paška, Galánta polgármestere elmondta, jelenleg 3000 parkolóhely van a városban, de legalább 400-zal több kellene. A szabvány szerint azonban, amely kimondja, hogy egy háromszobás lakáshoz 2, egy egyszobáshoz 1 parkolóhely kell, mintegy 2500 parkolóhely hiányzik Galántán.

Nem büntethetjük meg azt a négyszáz autóst, akinek a gépkocsija a szabályokat megsértve parkol, ugyanis nem tudunk nekik megfelelő alternatívát kínálni

– magyarázta a polgármester. Nincs pénze a városnak új parkolóhelyek építésére.

Nem lett fizetős

2013-ban a képviselő-testület döntése alapján fizetőssé tették volna a városközpontban levő parkolóhelyeket. A városban aláírásgyűjtés indult az általános érvényű rendelet ellen, 1200 lakos írta alá a petíciót, emiatt a polgármester, Ladislav Maťašovský nem írta alá a határozatot. Paška közölte, neki azért nem tetszik a régi projekt, mert az kizárólag a központban található parkolóhelyek fizetőssé tételével számolt. Takáč Zsolt korábbi alpolgármester is felszólalt. Hangsúlyozta, hogy a trencséni rendszer szinte megegyezik azzal, amit évekkel ezelőtt Galántán terveztek. Az alpolgármester rámutatott, hogy sokan Galántán, a parkolókban hagyják a személyautójukat, busszal vagy vonattal utaznak a munkahelyükre. A lakosok számos kérdést tettek fel a parkolás tervezetéről, de elégedetlenek voltak – ahogy Peter Paška is leszögezte –, mert a városnak egyelőre nincsenek konkrét tervei.

Türelem, bátorság, tervek

„Beszélgetni kell a tervekről. Elegendő bátorságra és türelemre van szükség” – jegyezte meg a polgármester. A lakosok az iránt érdeklődtek, mennyibe kerülhetne a parkolás, és mindenkire érvényes lenne-e a díjszabás. A fórumon kiderült, a város akkor sem tudná garantálni, hogy a panelházakban élők a saját bejáratuk előtt parkoljanak, ha megfizettetnék a szolgáltatást a lakosokkal. A polgármester a bevételek növekedésében és abban bízik, hogy több lakos jelentkezik be állandó lakhelyre Galántán. Paška szerint jelenleg körülbelül ezerkétszázan Galántán élnek, de nem itt van az állandó lakhelyük, ezért a város elesik az utánuk járó adóbevételtől. Patrik Žák elmondta, hogy nem regisztráltak nagyarányú bejelentkezést, de a díjköteles parkolás bevezetése óta lényegesen lassabban csökken a lakosok száma.
A város vezetése nyilvános és szakmai vita után vázolná fel a fizetős parkolási rendszert. Így próbálják elejét venni a lakosok tiltakozásának.

A központban fizetni kell

Szencen négy parkolóban kell parkolójegyet váltani: a posta mellett, a városi hivatal előtt, a művelődési ház előtti és mögötti helyeken.

Az összes parkoló a városközpontban van, és azért lett fizetős, hogy ne álljanak itt sokáig az autók, legyen parkolóhelye annak, aki bevásárolni vagy ügyet intézni jön a központba. Ezért alacsony a parkolódíj, a városnak nem az az érdeke, hogy bevételre tegyen szert, hanem az, hogy elérhetőbb legyen a városközpont

– tájékoztatta lapunkat Martina Ostatníková, Szenc szóvivője.

40 cent 1 óra

A Napfényes-tavak városában óránként 40 centet kell fizetni a parkolásért. A lakótelepeken ingyen állhatnak az autók, de lehet saját parkolóhelyet bérelni. A város növelné a parkolóhelyek számát, és parkolóházak építését is tervezik. Tavaly közel 60 ezer euró bevétele volt a városnak a parkolódíjból. Ostatníková közölte, hogy a parkolókat kezelő, városi tulajdonban levő Idegenforgalmi Vállalat működésére, a Napfényes-tavak, parkolók és parkolóautomaták karbantartására fordították a pénzt.

Nem adják a zöldterületet

Érsekújvárban 22 parkolóautomata van, ezeket a városi tulajdonú Novovital cég üzemelteti. A központban ezer parkolóhelyet jelöltek ki. Húszeurós rezidenskártyát vehetnek, akiknek állandó lakhelyük van a centrumban. A gépjármű-tulajdonosok a városi hivatal közlekedésügyi osztályán kérvényezhetik a parkolóhely bérlését, amiért évi 220 eurót fizetnek. Üresen álló betonfelületeken, az útszéleken jelöltek ki újabb parkolóhelyeket. Az önkormányzat parkolóházak építését tervezi, az elsőt az egykori ipari iskola helyén építenék a Terézia Vansová utcában, ahol most is parkoló van.

Ingyenparkolás a bevásárlóközpontoknál

A város vezetése megegyezett a lakóházakhoz közeli bevásárlóközpontok tulajdonosaival, és ma már a boltok parkolóit is használhatják a lakosok. A közelmúltban új garázssor építését tervezték a Pázmány Péter Gimnázium közelében, ám a lakosok tiltakoztak a zöldterület beépítése ellen. Érsekújvárban hétköznap 7-től 18 óráig, szombaton 7-től 13 óráig fizetős a parkolás. Az első háromnegyed óráért 50 centet fizetnek a gépkocsivezetők, egyórás parkolásért 1 eurót. Az éves parkolókártya 150, a negyedéves 40 euró, a havi parkolójegy 15 euró.

Lusták az autósok

Komáromban, a rövid idejű parkolási zónában, ahol legfeljebb két órát lehet állni, óránként 0,70 euró, a második zónában 0,40 euró a parkolási díj, miközben 10 cent a minimális összeg. Ugyanennyibe kerül, ha SMS-ben vásárolunk parkolójegyet. Két nagy ingyenes gyűjtőparkoló van közel a belvároshoz, az egyik a Várúton, a Selye János Egyetem, illetve a vmk közelében, a másik a Kossuth téren, a vásárcsarnok mellett; az előbbi 400, az utóbbi 180 hellyel. Nagy Tamás, a parkolórendszert 2016 novemberétől működtető Comorra Servis városi járulékos szervezet igazgatója rámutatott, hogy a várúti gyűjtőparkoló kihasználtsága nagyon alacsony, alig 10 százalék körüli, pedig onnan néhány percnyi sétával elérhető a belváros. A Kossuth téren viszont sokszor alig lehet szabad helyet találni. Nem kizárt, hogy ismét fizetős lesz, a javaslat tavasszal kerül a képviselő-testület elé. Korábban is fizetős volt itt a parkolás, de mivel a Kossuth teret uniós forrásokból újították fel, a feltételek között szerepelt, hogy 5 évig nem lehet ott pénzt beszedni. Ez az 5 év már két éve lejárt. A belvárosban közel 600 fizetős parkolóhely van, a parkolódíjakból évi 220 ezer euró bevétele van a városnak, pontosabban a Comorra Servisnek. Ezt a pénzt az útburkolatjelek festésére, a jelzőtáblák cseréjére – tavaly 358 új közlekedési táblát helyeztek ki –, útkarbantartásra, kátyúzásra fordítják, de ebből vettek járdák tisztítására alkalmas kisgépet is.

Zöldterület vagy parkoló?

Huzamosabb ideje fennálló probléma a parkolók hiánya a lakótelepeken, ám komolyabb fejlesztések nem történnek ezen a téren. Tavaly a Klapka lakótelepen, idén a hetes lakótelepen, a Csillag utcában alakítottak ki új parkolóhelyeket, de szinte mindenütt újabbakra lenne szükség. Komoly dilemma, szabad-e a zöldterületek rovására új parkolókat létrehozni. A Komáromi járás másik két városában, Gútán és Ógyallán nem kell fizetni a parkolásért. (vkm)

Turistaidényben gond

Párkányban elsősorban a nyári hónapokban okoz gondot a parkolás. Turistaidényben ugyanis a Vadasnál megtelik a városközpont egyetlen ingyenes parkolója. A parkolás a lakótelepeken is probléma.
„A parkolóhelyek tervezése és létesítése a 70-es, 80-as évek állapotát tükrözi. Azóta sok háztartásban két autó van, ezért új parkolókra van szükség, amiket a város csak a zöldterületek rovására tud kialakítani” – tájékoztatott Máčai Marian, a városi hivatal osztályvezetője.

Ünnepnapon is kell fizetni

Arról, hogy Párkányban hány fizetős parkolóhely van, a városnak nincs nyilvántartása. Az 1/2012-es rendelet értelmében munkanapokon 8 és 17 óra között május 1. és szeptember 30. között hétvégén és ünnepnapokon is parkolódíjat kell fizetni a következő helyeken: Fő utca, Szent Imre tér, Tűzoltó utca, Szent István utca, Ady utca, Szabadság tér. A Szabadság téren a parkolás díja 30 cent óránként, a többi helyen 50 cent. Vasárnap a katolikus templom előtt ingyen lehet parkolni. Az éves parkolójegy 100 euró, a havi jegy 10 euró, a heti (Turist) 5 euró. Ezek a parkolójegyek nem átruházhatók.

Többféle hasznos kártya

„A szállásadók kiválthatják a Pension parkolójegyet, ami 3 hónapra érvényes, 30 euró és átruházható” – tájékoztatott Dudás Ágnes, a városi hivatal szóvivője. Ingyenes (úgynevezett Rezident) kártyát igényelhetnek azok, akiknek a fizetett parkolóhelyes utcákban állandó lakhelyük van. Akiknek ezekben az utcákban saját ingatlanjukban vállalkoznak, Abonent kártyát igényelhetnek.

Bérlés, karbantartás

„A parkolóautomatákban vett parkolójegyekből a városnak 40 180 euró bevétele, a parkolókártyákból 4420 euró bevétele van. Ennek a bevételnek (bruttó 44 600 euró) a felét (évi 24 ezer euró) a parkolóautomaták bérlésére, fenntartására és karbantartására fordítja a város. Az automaták kezelését és karbantartását a KSOH Rt. végzi” – közölte lapunkkal a hivatal szóvivője.

Fővárosi parkolási gondok

A pozsonyi Ružinov városrész első zónás, rezidens parkolóhelyeket tervez kialakítani a legrégebbi lakótelepén, az 500 lakásban (500 bytov), a Nivy buszpályaudvar tőszomszédságában. Erre a környéken hozott forgalomkorlátozások és változások miatt van szükség, hogy a helyi lakosok előnyt élvezzenek a parkolóhelyek elfoglalásánál. Ideiglenes megoldásról van szó, egyszerűsített, rezidens parkolással, amely nincs tekintettel a látogatókra. „A helyi lakosok megalapozott követelései alapján döntöttünk így. Mivel több mint 200 parkolóhelyet voltunk kénytelenek megszüntetni a Páričkova utcában a helyi lakosoknak gondot okoz parkolóhelyet találni a térségben, ezen szeretnénk könnyíteni” – nyilatkozta Martin Chren ružinovi polgármester, aki arra figyelmeztet, hogy előnyük van a helyi, autós lakosoknak, de az ide látogatók parkolása nincs megoldva. Arra a kérdésre, van-e értelme az ilyen ideiglenes megoldásnak, Martin Chren azt válaszolta, feltétlenül, mert a kis lakótelep lakói óriási parkolási gondokkal küszködnek. Reményei szerint két hónapon belül sikerül kialakítani a rezidens parkolási zónát, holott a projekt kidolgozása néhány hétig is eltarthat, még ha sikerül is kitűnő közlekedési mérnököt megnyerni. A városrész a honlapján tájékoztat arról, hogy a volt hulladékfeldolgozó vállalat, az OLO gyűjtőudvarán (Bazova), legalább 80 autó parkolhat. Ez csak néhány közeli utca lakosai számára érhető el, mert parkolási igazolványra van szükség. Az igazolvány kiállításához fel kell mutatni a személyi igazolványt és a forgalmi engedélyt. A parkolási igazolvány feltétele, hogy a kérvényezőnek nincs fenntartott parkolóhelye a városrészben.

(béva, száz, vkm, sk, guzsu, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?