Európai reneszánsz Macron módra

macron

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök a múlt héten ismét felkavarta az európai állóvizet. 

Közvetlenül az Európai Unió polgárait szólította meg nyílt levelében, melyben felvázolta az EU jövőjével kapcsolatos elképzeléseit. Az Élysée-palota lakója mindent bevetett, az unió valamennyi polgára saját nyelvén olvashatta a francia elnök vízióját. Ez fontos lépés volt, Macron elképzeléseit ugyanis nevezhetjük nagyszabásúnak. Nem túlzás kijelenteni, hogy a francia elnök teljesen új alapokra szeretné helyezni az EU-t, hogy fel legyen készülve a jövő kihívásaira. 

Macron víziójának három kulcsszava van – szabadság, védelem és haladás. 

Mindhárom területen nagyratörő gondolatokat fogalmazott meg, melyeknek közös pontja a tagállamok közötti együttműködés erőteljes megerősítése, ami új szabályozásokkal, ügynökségek létrehozásával és költségekkel járna. A francia elnök olyan új szervezetekben gondolkodik, mint Demokráciavédelmi Európai Ügynökség, közös határrendészet és európai menekültügyi hivatal, vagy az ökológiai átmenet támogatását szolgáló Európai Klímabank. Macron szerint a jövőben csak közös európai erővel tudunk helytállni olyan erős versenytársakkal szemben, mint az USA vagy Kína. 

A francia elnök nem az első politikus, akinek nagyratörő víziói vannak az EU jövőjével kapcsolatban. Ahogy azt mondani szokás, a papír sok mindent elbír, és a fő kérdés az, hogy sikerül-e Macronnak partnereket találnia jövőképe megvalósításához. Itt persze elsősorban Németországra gondolunk, Berlin nélkül bármilyen nagyszabású vízió kártyavárként omlik össze. Nagy érdeklődés kísérte ezért a német Kereszténydemokrata Unió elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer hétvégi esszéjét, amely mintegy válaszként fogható fel Emmanuel Macron írására. Az Angela Merkel örökösének tekintett német politikus nem osztja francia kollégája lelkesedését a további központosítással kapcsolatban, és szerinte a jövő kulcsa továbbra is az európai nemzetállamok kezében van. Kramp-Karrenbauer erőteljes nemet mondott az európai szuperállam kiépítésére és a szociális rendszerek EU-s szintű egységesítésére. 

Macron víziója az EU számára bonyolult időszakban született. Az EU szinte mindegyik országában erősödnek az euroszkeptikus politikai erők, melyek nemhogy elutasítanak minden további központosítást, hanem a mai uniós hatásköröket is leépítenék. Ebben a vonzatban Macron víziója nem túl vonzó még az EU-barát politikai pártok számára sem, ugyanis ezzel az euroszkeptikus erőknek további támadási felületet biztosítanának.

A közeljövő alakulásában kulcsfontosságú szerepe lesz a májusi európai parlamenti választásnak. Ha az euroszkeptikus erőknek sikerül jelentősebben megerősíteniük pozíciójukat az Európai Parlamentben, az EU további központosítása lehetetlenné válik. 

Szlovákia számára Macron jövőképe nem túl vonzó, ugyanis olyan ötleteket is tartalmaz, amelyek a szlovák politikai elit számára jelenleg vállalhatatlanok.

Ilyen például az uniós szintű minimálbér bevezetése, még ha figyelembe is vennék az egyes tagországok gazdasági és szociális helyzetét. Rendkívül problémásnak tűnik az azonos menekültügyi politika gondolata is, amely azonos befogadási vagy elutasítási szabályokat jelentene. Az elmúlt évek történéseinek tükrében szinte kizárt, hogy ezt meghatározó szlovákiai politikai párt támogassa. 

Hiba lenne azonban teljesen elvetni Macron elképzeléseit. Nem kell mindegyikkel egyetérteni, de kétségtelen, hogy a francia elnök elképzelései kiindulási alapot jelenthetnek az EU jövőjével kapcsolatos pozitív víziókhoz. Ugyanis nem szabad átengedni a kezdeményezést az euroszkeptikus erőknek, mert ez az egész európai projektet veszélybe sodorná. Ez pedig egy olyan kis országnak, mint Szlovákia, végképp nem áll érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?