A kilenc évtizedes fennállás megünneplése után is szól. Cikksorozatunkban olvasóink kérésének is eleget téve bemutatjuk azokat, akiknek a hangja már nagyon is ismerős lehet a Pátria rádióból, hiszen napra nap, hétre hét, jelen vannak az otthonokban, autókban, munkahelyeken.
Még broadcastingnak hívták, s nagyon sok pénzbe került,
Mikor az első szpíker izgatottan a mikrofonhoz ült.
Érces hangja felszárnyalt, és messzire repült,
És egy hallgatóban megszólalt: – A próba sikerült!
(…)
A hőskorban már megtanulta minden bemondó:
Tilos rögtönözni, a leírt szöveg felolvasandó!
Bár Skoff Elzát és Filotás Lilit kevesen ismerték,
Azt tudta minden hallgató, hogy a hangjuk milyen szép.
Sztevanovity Dusán: A rádió
Az informáltsági pengeváltás érdekes jelenség. Mondanám, hogy egy hírrovatos szórakozási forma, de igazából csak azoké, akik igazán odavannak ezért a munkáért, akik önként mennek utána még a töredékinformációknak is. Jól készüljön fel mindenki, aki ilyesmibe keveredne a pátriás Hornyák Istvánnal, mert számára sem csak kötelesség a hírvadászat. Az idegenvezetés meg még annyira sem, úgyhogy ajánlott a fokozott körültekintés.
Megelégedettség
Húsz éve folyamatosan hírszerkesztő, valamint a jelenleg Krónika címen futó híradó műsorvezetője, munkatársa. „Szeretem ezt, és nem is kívánkoztam mást csinálni a rádióban. Sok kolléga életútját végigfigyelhettem már itt, és a mostanihoz hasonló helyzetben többen kezdték azzal a nyilatkozatot, hogy hírszerkesztőként indultak, de aztán máshova kerültek, mert az közelebb állt hozzájuk. Ezzel én sosem voltam így. Tökéletesen kielégített, hogy mindig tudtam, mi történik a világban, a szűkebb és tágabb környezetben, és erről hírt adhatok.”
Olyan munka ez, ahol nem lehet csapongani, az objektivitás határmezsgyéjén belül kell maradni, követni a szakmai szabályokat. Hornyák István szerint a hírszerkesztő ügyességén múlik, mennyiben tudja úgy csoportosítani a híreket, hogy az bizonyos esetekben egyben állásfoglalás is legyen, ám mégsem ezt tartja a dolog lényegének, hanem a tájékoztatást. Azon belül – lévén rádióról szó – azt is, hogy ezt a lehető leggyorsabban tegye, még az internetes híradás korában is. Jelenleg ezt a Pátria hullámhosszain napi tizenkét órában teszik: óránként hírekkel, az órafelezőkben regionális jelentésekkel, és két Krónikával, ebből a déli valamivel rövidebb, tömörebb.
Válogatás a hírkosarakból
Ahhoz, hogy a Pátria hallgatói mindig tájékozottak legyenek, az ügyeletes hírszerkesztőnek folyamatosan figyelnie kell a világ eseményeit. Hornyák István elmondja, hogy két szlovák hírügynökségi forrást használnak, emellett az MTI hírválogatására és a ČTK cseh ügynökség anyagaira is rálátnak, ebből tudnak válogatni, és ez bőségesen elég is a munkához. Hiszen a hírműsorok általában a belföld, majd a külföld eseményeinek ismertetéséből állnak össze, ehhez jönnek még a vidéki tudósítások, plusz sporthírek, időjárás. „Most, a beszélgetés napján, a Krónika összeállításának felelőssége az enyém, és tegnap meg holnap is, majd körforgásszerűen váltakozunk a hírszerkesztőség tagjaival. Minden hétre van egy beosztás arról, ki mikor hírszerkesztő, mikor krónikás, és mikor kell egy adott témát terjedelmesebben feldolgoznia.” Elmondása szerint ez utóbbi napokon lehet egy kicsit engedni a figyelemből, de a szerkesztőknek állandóan képben kell lenniük. „Úgyhogy aki ezt komolyan veszi, az folyton a neten lóg, a munkában vagy otthon, figyeli a sajtót, a hírügynökségeket, a híradásokat, és lesi azt, hogy mi a fontos másoknak, abból mi lehet érdekes a saját hallgatóinak.” A tapasztalattal és a rutinnal jár ugyanakkor, hogy felkészülni most már egyszerűbb, mint a kezdeti években volt.
Pluszkomponensek
Az állandó figyelem tehát a legfőbb tényező, de azért sok más hozzátevője is van a híradásnak. Például a megszólalás a stúdióban. „Nem lenne szabad, hogy kérdés legyen bárkinél is, hogyan beszél: a lehető legszebben magyarul. Amennyire tudjuk, igyekszünk ezt teljesíteni. Még ha sok tájegységből érkezünk is ide a rádióba. Nem is problémaként említem, hogy különféle nyelvjárási hatások elő-előjönnek, de azért egy standardot meg kell tartani, ha azt akarjuk, hogy példaként szolgáljunk. Mert emellett mi másban lehetnénk azok: ha tartalmat szolgáltatunk, arról a hallgató maga dönti el, hogy mennyiben tud azonosulni vele. Arra mindenestre törekednünk kell, hogy ne adjunk okot a kétkedő gondolatok megszületésére.”
Nemcsak hang
A rádiósok számára megkerülhetetlen szempont, hogy minden tartalmat pusztán hanggal kell kifejezniük, annak a mesterévé kell válniuk, hogy bele tudják sűríteni a teljes mondandót, annak minden aspektusát. Ennek fényében külön érdekes, hogy Hornyák István idegenvezető is, tehát városdíszleteket, épületeket, tereket, utcákat mutat be, mondandójának tárgya ilyenkor jórészt ott van a hallgató szeme előtt. Azt mondja, teljesen véletlenül érkezett ez az életébe, egyszer csak szembe jött az ötlet és kihívás. Sőt: elsőként nem is őt, hanem a feleségét kérdezték meg, volna-e kedve egy ilyen kurzushoz, végül mégis belőle lett idegenvezető. „Első hallásra úgy tűnhet, hogy az ember sétálgat a városban, és mutogat valamiket, de ha belegondolunk: nyilván nem viccmesélés ez, nem is napi dolgokról beszél, hanem korábban elsajátított tudását osztja meg.”
Hornyák Istvánnak magyar–szlovák szakos tanári diplomája van, de ezt a szakmát sosem gyakorolta, még előtte gépipari szakközépiskolát végzett, igazán azonban a történelem meg az irodalom vonzotta, és most visszakerült hozzá a lehetőség, hogy ezzel foglalkozzon. Elsősorban Pozsonyra specializálódik, a város története pedig a magyar történelemmel azonos gyakorlatilag, így nem okozott neki nehézséget a szükséges tudásanyag elsajátítása, mi több, élvezte, és élvezi a mai napig. Most már ennek kapcsán mintegy öt éve kutat, helytörténetet is, publikál, együttműködik a Pozsonyi Kifli Polgári Társulással, amelytől tavaly decemberben Aranykifli díjat kapott az önkéntes szakmai együttműködésért.
Fél évszázad a Csemadokban
Tisztában van az elismerés súlyával, örömmel veszi, ha a tevékenységét észreveszik, és bár egy munkahely esetében másként alakul a visszajelzés, úgy érzi, hogy a rádióban is megbecsülik a munkáját. Emellett pedig ott van számára a Csemadok is. „Amióta a magyar kultúrát ápoló szervezetnek a tagjává váltam – tehát fél évszázada, 15 éves koromtól – egyfolytában önkéntes tevékenységet folytatok, noha egy időben hivatásos dolgozója is voltam, de az önkéntesség az alapszervezetben akkor is megvolt. És ez a mai napig tart.”
Ez a hármas tölti ki tehát Hornyák Istvánnak a családi élet mellett fennmaradó szabadidejét. Érdeklődésemre elmondja, hogy két jogász fia van, az idősebbiknek pedig egy két hónapos kislánya, úgyhogy legújabban nagyapai teendők is gazdagítják mindennapjait. Emellett szívesen tölt időt a természetben, a kertben, és a lehetőségek függvényében utazni is szeret. Nevetve jegyzi meg, hogy a családban ő a leginkább álmodozó típus, hiszen a felesége is jogász, de a végszó mégis az, hogy a hírek világának feszessége mellett ábrándozni csak mértékkel lehet.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.