Egy füllentés ihlette alkotmány

Az oktrojált alkotmányként is ismert birodalmi alaptörvény talán egyetlen pozitívuma volt, hogy nem volt sokáig érvényben – maga a császár vonta vissza két évvel később. Mivel gyakorlatilag megszüntette a magyar szabadságharc jogalapjául szolgáló 1848. márciusi törvényeket, a magyar félnek válaszolnia kellett rá.

Jogi ellentámadás

Külön pikantériája az olmützi alkotmánynak, hogy egy füllentés ihlette. Egész pontosan Alfred Windisch-Grätz császári tábornagy eltúlzott beszámolója, amelyet az Olmützben tartózkodó császári udvarnak küldött a kápolnai csata után. A Gyöngyös és Eger közt nagyjából félúton található Kápolna határában zajlott a szabadságharc egyetlen olyan csatája, amely két napig tartott (1849. február 26–27-én volt). A katonai helyzet az országban úgy nézett ki, hogy a február 5-i branyiszkói áttörésnek köszönhetően a Görgei vezette feldunai hadtest egyesülni tudott a Pest és Debrecen közt mozgó magyar főerőkkel. Windisch-Grätz azt akarta megakadályozni, hogy ez az összpontosított magyar haderő a császáriak kezén levő Pest ellen indulhasson. A magyarok Kápolnánál majdnem másfélszeres túlerőben voltak, de nem használtak ki több előnyös helyzetet. A legfőbb hibát Henryk Dembyńsky fővezér azzal követte el, hogy nem egyesítette idejében a hadosztályokat. Így a csata, bár kölcsönös visszavonulással ért véget, kimenetelének mérlege inkább a császáriak felé billent, a magyar fél a császáriaknál több embert és foglyot is veszített. A felek közül viszont egyik sem érte el célját. A magyaroknak a rossz logisztika miatt vissza kellett vonulniuk, tehát a csatatér a császáriak kezén maradt, de ők sem használták ki a helyzetet, és nem nyomultak előre, hanem visszavonultak Budára. A csata jelentősége a benne történteken jóval túlmutat, hiszen Windisch-Grätz tábornagy a fiatal Ferenc Józsefnek olyanokat írt, hogy serege „a lázadó hordákat iszonyú mennyiségben pusztította el”, és hogy „szétvertem, néhány napon belül Debrecenben leszek”. Ebből pedig az Olmützben tartózkodó udvar azt a következtetést szűrte le, hogy a szabadságharc katonai erejét megtörték, és ideje alkotmányjogi ellentámadásba lendülni. Ezért dolgoztatták ki az olmützi alkotmányt.

Sosem lépett igazán életbe

A tizennyolc éves, 1848 decemberének elején trónra lépett Ferenc József olyan alkotmányt dolgoztatott ki, amellyel meg akarta mutatni, hogyan képzeli országában a rendet. Az új alaptörvény szerint az ausztriai császárság koronatartományokból áll, amelyek együtt „képezik a szabad, önálló, oszthatatlan és felbonthatatlan alkotmányos ausztriai örökös monarchiát”. Az alkotmány Magyarországról leválasztotta és külön tartománnyá nyilvánította Erdélyt a Részekkel; az egymással egyesítendő Horvátországot, Szlavóniát és Tengermelléket; a Katonai Határőrvidéket; a Bácskából és a Temesközből szervezendő Szerb Vajdaságot. A birodalom föderalisztikus átszervezését támogató konzervatív és liberális körök is csalódtak benne. Az alkotmányt azonban soha nem léptették életbe, ugyanis az uralkodó nem szívesen viselte volna hatalmának bármilyen csekély korlátozását. Egyelőre a háború befejezéséig napolták el bevezetését. 1849. novemberében ugyan újra kihirdették Magyarországon, de az ostromállapot miatt ekkor sem léptették életbe. Végül 1851. december 31-én hatályon kívül helyezték.

Választ kellett adni

Visszatérve 1849 márciusához: a kápolnai csata első eredménye a magyarok szempontjából az volt, hogy Kossuth végre leváltotta a fővezéri tisztségből Henryk Dembyńskyt, aki indulatos természetéből kifolyólag nem igazán tudott szót érteni a magyar hadtestparancsnokokkal, és majdnem mindegyikkel összeveszett. Az oktrojált alkotmány pedig nem maradhatott válasz nélkül, hiszen a Magyar Királyságot mint olyat megszüntette, területeit pedig külön-külön az osztrák császárság részének tekintette. Kossuth terve az volt, hogy Magyarország függetlenségének deklarálásával megnyeri a nyugati nagyhatalmakat a magyar forradalom ügyének. A Debrecenben ülésező országgyűlésen ezért a trónfosztást és a függetlenségi nyilatkozat kiadását szorgalmazta. A zárt ülésen azonban nem aratott osztatlan sikert elképzelése a küldöttek között, nem igazán hittek sokan abban, hogy ez jóra vezet. De az április 13-án leszavazott javaslatot másnap ismét beterjesztette, a városháza helyett a református nagytemplomban nyilvánosan ülésező országgyűlés (amely a nyilvánosság jelenléte miatt inkább népgyűlésre hasonlított) pedig közfelkiáltással megszavazta. Kossuth tehát keresztülvitte akaratát, magát ideiglenesen kormányzó-elnökké választatva. Hosszú távú célját azonban nem érte el, mert bár a szabadságharc a tavaszi hadjárattal új lendületet kapott, és szinte az egész országot megtisztította a császári hadaktól, a nagyhatalmak nem kívánták megbontani a közép-európai erőviszonyokat, így az egyensúlypolitika híveiként nem avatkoztak be. Kivéve persze az orosz cárt, aki fegyverrel sietett az osztrákok segítségére.

Bethlen, Rákóczi, Kossuth és Horthy

Magyarország története során négyszer történt meg a Habsburg-ház trónfosztása. Első alkalommal 1620-ban, amikor a török szultán és a rendek Bethlen Gábort akarták királlyá koronáztatni Besztercebányán. Előtte kimondták a Habsburgok trónfosztását, Bethlen azonban nem fogadta el a felkínált jogkörök mellett a koronát, inkább visszaküldte II. Habsburg Ferdinándnak Bécsbe.

Második alkalommal 1707-ben az ónodi országgyűlésen fosztották meg a Habsburgokat a tróntól, a Rákóczi-féle szabadságharc idején. A harmadik volt a fent említett, Kossuth javaslatára történt 1849. áprilisi trónfosztás, a negyedik pedig 1921-ben történt, amikor Horthy Miklós kormányzósága kezdetén végre rendeződni látszott az ország bel- és külpolitikai helyzete. IV. Károly király ekkor váratlanul bejelentette, hogy ismét igényt tart a magyar trónra, és el is indult támogatóival Budára. A budaörsi csatában megállították őket, Horthyék pedig november 6-án ismét kimondták a Habsburgok trónfosztását. A négy magyar Habsburg-trónfosztás közül tehát csak az utolsó bizonyult tartós érvényűnek.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!