WHO: fel kell készülni a következő influenzajárványra

London |

Elkerülhetetlen a következő influenzajárvány, ezért fel kell készülni a lehetséges következményekre, s nem szabad alábecsülni a kockázatokat - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője hétfőn a vírusos megbetegedés esetleges világméretű kitörésének megakadályozásáról szóló globális tervet ismertetve.

 

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz kijelentette: az influenzajárvány esetében nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem, hogy mikor.

"A világméretű influenzajárvány veszélye folyton fennáll" - húzta alá Tedrosz. "Ébernek és felkészültnek kell lennünk, mert egy nagyszabású influenzajárvány által okozott kár túlszárnyalja a megelőzés költségeit" - fogalmazott a WHO vezetője.

A legutóbbi világméretű járványt az A típusú influenzavírus H1N1 altípusa váltotta ki 2009-2010-ben. A témában készült tanulmányok megállapítása szerint az első évben a világ lakosságának ötöde megfertőződött, miközben a halálozási arány 0,02 százalék volt. A 2009-10-es H1N1-kitörés világszerte mintegy félmillió áldozatot követelt.

Az egészségügyi szakértők legnagyobb félelme az, hogy a vírus egy halálos törzse az állatról emberre is képes átterjedni, majd olyan mutációt létrehozni, amely cseppfertőzéssel könnyen terjed emberről emberre.

Az influenza folyton változó vírustörzsei évente egymilliárd embert fertőznek meg világszerte, ebből 3-5 millió eset súlyos lefolyású. Évente mintegy 650 ezer ember életét követeli a vírus légúti szövődmények miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?