Kalmár nélkül Aranyosmaróton

Kalmár örült, Holman nem

A DAC futballcsapata szombaton (14.00) a Fortuna Liga alapszakaszának 22., zárófordulójában a sereghajtó aranyosmarótiak otthonában lép pályára. Nem titkolják a második helyen álló sárga-kékek, hogy három pontért mennek.

Kalmár Zsolt a Senica ellen begyűjtötte kilencedik sárga lapját, így a bombaformában levő játékmesterre nem számíthat Peter Hyballa vezetőedző, csakúgy, mint a sérüléssel bajlódó Vida Mátéra. Egyébként a német trénert 200 eurós bírsággal sújtotta a szövetség fegyelmi bizottsága, mert az erdőhátiakkal vívott bajnokin többször is elhagyta a technikai zónát.

„Két vesztes tavaszi meccs után egy hete sikerült legyőznünk a Senicát, így természetesen jobb lett a hangulat. Bizakodva várjuk az aranyosmaróti meccset, de azzal tisztában vagyunk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mert a tabella alján levő együttesek mindig kellemetlen ellenfélnek számítanak – mondta DAC honlapjának Tomáš Huk, a sárga-kékek csapatkapitánya. – Nem szabad engednünk, hogy helyzetbe kerüljenek a hazaiak. Legutóbb a ViOn otthonában 1:2-ről sikerült fordítanunk, remélem, szombaton simábban nyerünk.”

A ViOn legutóbbi öt bajnokijából, négyet elvesztett, csak a trencséni együttest győzte le (3:1). Érdekes, hogy a vendéglátók keretében négy volt DAC-játékos, Kwin, Asanovic, Ľupták (5 sárga lap miatt nem játszhat) és Brašeň található, de korábban Karol Praženica vezetőedző, valamint Martin Matlák kapusedző is dolgozott Dunaszerdahelyen.

Legutóbb 2017 szeptemberében találkozott Aranyosmaróton a két csapat, 3:2-es DAC-sikerrel ért véget a meccs (góllövők: Kalmár 2, Divkovic, ill. Gešnábal 2).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?