A szlovákok fele hazatérne külföldről

Pozsony |

A szlovákoknak több mint a fele nem tartja kizártnak, hogy hazatérjen külföldről. Ennek oka elsősorban a megváltozott politikai légkör, illetve egy jó állásajánlat lenne. Mindez a Leaf nonprofit szervezet alatt működő Slovak Professionals Abroad Program nevű kezdeményezés felméréséből derül ki, amelyben 4044 szlovákot kérdeztek meg 72 külföldi országból.

 

Az aktuális eredmények kedvezőbb képet festenek a szlovákok hazatérési szándékairól, mint a 2016-osak. A megkérdezettek 22 százaléka kint szeretne maradni, négy százalékuk egy éven belül haza szeretne térni, 51 százalék pedig nem zárja ki, hogy valaha visszatér Szlovákiába. „A külföldön élő szlovákokkal készített felmérések azért is fontosak, mert jól tükrözik, hogyan változik az emberek Szlovákiáról való gondolkodása. Ezt pedig azért fontos figyelni, mert így olyan tevékenységeket szervezhetünk, amelyek megerősítik ezeknek az embereknek a kapcsolatát Szlovákiával, és így növelhetjük annak az esélyét, hogy hazatérnek" – magyarázta Viktória Skřivánková, a Slovak Professionals Abroad Program menedzsere.

A hazatérést fontolgatók leginkább érzelmi okok miatt (hazaszeretet) vélekednek így, és ez megelőzi az olyan pragmatikus okokat, mint például a telítetlen piac vagy a biztosabb háttér. A felmérésből kiderül, hogy azok a szlovákok, akik vissza szeretnének térni Szlovákiába, a szakmai tudásukkal és az eltérő gondolkodásmódjukkal segíteni szeretnének az országon. A legtöbben (47 százalék) egy jó munkaajánlat miatt lennének hajlandóak hazajönni, amit a közigazgatásban vagy egy vezető digitális vállalatnál tudnának elképzelni.

Jelenleg mintegy 300 000 szlovák él, tanul és dolgozik külföldön, köztük olyan tudósok, menedzserek és művészek, akik itthon nem tudtak érvényesülni vagy megfelelő megélhetést találni. Szlovákiában van a legtöbb külföldön tanuló főiskolás diák is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?