Házi nyúlra nem lövünk

Évek óta kampányidőszak van Magyarországon, populista szólamok évei, kardcsörtetés, szabadságharc. De még ehhez képest is eldurvult a Fidesz küzdelme az Európai Néppárttal  (EPP), már a pártcsaládból való kizárás a tét.

Sokáig úgy tűnt, még a CEU-ügy után is, hogy a szavakat nem fogják tettek követni: hiába van pár kritikus párt az EPP-ben, annyi támogatást nem tudnak összeszedni, hogy kizárják a Fideszt a legnagyobb európai pártból.

A Sargentini-jelentés megszavazásával a hol nyomás alatt álló, hol őszintén dühös néppártiak levezethették a feszültséget, így a Fidesz arra számíthatott, hogy ezzel a májusi EP-választásokig megússza az újabb konfliktusokat. Csakhogy megjelentek Budapest utcáin a Juncker–Soros plakátok.

Miért súlyosabb ez a plakátolás, mint a CEU-ügy? Nem véletlen, hogy Manfred Weber, a Néppárt csúcsjelöltje, akit az Európai Bizottság következő elnökének szán Berlin, egyenesen nyílt bocsánatkérést követel Orbán Viktortól. Ugyanis mi az ő perspektívájuk? Egy néppártira támadt a magyar néppárt tagsága, hiszen Juncker is az EPP-ből érkezett. A Fidesz házi nyúlra lőtt. A nyílt színen folytatott belharcot pedig minden politikai vezető igyekszik elnyomni – nincs ez máshogy a tagállami politika színterén és az EPP-ben sem.

Immár egy tucatnyi EPP-tagpárt követeli, hogy a március végi pártülésen tárgyalják meg a Fidesz kizárását, és olyan pártok is beálltak már e mögé, amelyek eddig nyíltan nem kritizálták Orbánt. Valami eltörött tehát, és mivel Weber maga is tudja, hogy a magyar kormányfő soha nem kérne bocsánatot – ez a jelleméből sem következik, nem engedheti meg magának, és melyik politikus kért valaha is bocsánatot egy másik politikustól –, tehát lehetetlen feltételt szabott, ráadásul azzal együtt, hogy a CEU az országban maradjon. Az egy következő pofon lenne a magyar politikai kommunikációnak. És nem látni, hogy a megegyezésre, megbékélésre bárki is törekedne.

Talán éppen azért, mert mindkét fél azt hiszi a választások küszöbén, hogy ebből a konfliktusból szavazatokat teremthet magának odahaza.

A Fidesz is, a hangosan elégedetlen tagpártok egy része is. A konfliktus persze több rétegű ennél: ugyanúgy szól a Juncker és Orbán közötti ellentétről – nem véletlen, hogy a magyar delegáció volt az egyetlen, amely anno ellene szavazott. Szól a következő Európai Parlament működéséről vallott víziók különbségéről is: a Fidesz jobbra tolná a nagykoalíciót, a többség balra. Szól a politikai kultúrák ütközéséről: a konfrontációt folyamatosan kereső Fidesz a kompromisszumkultúrából és nagykoalíciókból, sokpárti rendszerekből érkező nyugati többséggel szemben.

Most már elég nagy a kockázat, hogy a színpadias drámának induló kiabálásba túlságosan beleélik magukat a szereplők és a végén tényleg elkerülhetetlenül megszületik a kizárásról vagy a Fidesz tagságának felfüggesztéséről szóló döntés. 

Ez az első verzió, a másik verzió még rosszabb a Fidesznek.
Aszerint a kizárást már el is döntötték, mert beárazták: többet veszítenek Orbán a benttartásával, mintha látványosan kiteszik.

A választások után jöhet új helyzet? Akkor majd lehetne kevesebbet számonkérni, elnézőbbnek lenni a politikai helyzet miatt?

A szereplők nehezen feladható pozícióba manőverezték magukat mindkét oldalon, lassan egyikük sem tud arcvesztés nélkül meghátrálni. Ez pedig az eszkalációt vetíti előre.

A Fidesz hosszú távon többet veszíthet a Néppárton kívüli kisebb frakcióban, mivel ezzel a Néppárt elköteleződne a liberális-szocialista nagykoalíció felé, amely még ennyire sem lesz nyitott a tőle jobbra állókkal való együttműködésre.