A Čaputová-jelenség

čaputová vél

Ha hinni lehet egyes közvélemény-kutatóknak, akkor Zuzana Čaputová, a Progresszív Szlovákia alelnöke és államfőjelöltje két hónap alatt majdnem megtízszerezte szavazótáborát. 

Szinte képtelenség, mégis tévedés lenne ezt az eredményt kizárólag a felméréseket végzők és a szociológusok nyakába varrni.

Bár az egyes felmérések közötti eltérések túl nagyok ahhoz, hogy ne gondoljunk manipulációkra, a trend mégis valós. Čaputová támogatottsága egyértelműen meredeken emelkedett, köszönhetően elsősorban a Smernek. Mert támogatottsága elsősorban Robert Fico, illetve az általa képviselt agresszív politikai stílus és a biznisszel való összefonódás elutasításán alapul. Az Alkotmánybíróság körüli politikai cirkusz és Fico viselkedése sokat használt Čaputovának, kiválóan egybevágott kampánya fő üzenetével.

A Smer jelöltje, Maroš Šefčovič viszont nincs elemében. Egy karrierdiplomata, aki ténylegesen bizonyított az Európai Bizottságban is, de a keze most meg van kötve. Brüsszeli bürokrataként nem könnyű megszólítania a Smer etatista és nacionalista vidéki bázisát, az urbánus rétegek számára pedig továbbra is Ficóról szól ez az elnökválasztás is.

Ezzel szemben a halk szavú, kedves, de a viták során felkészültnek mutatkozó jogásznő bazini szemétlerakó elleni küzdelmét sikerült egy fekete-fehér, érzelmes sztorivá kerekíteni. A jó küzdelme a rosszal menő, a moralizálás a szlovákiai fősodor a Kuciak-gyilkosság óta, a Tisztességes Szlovákiát vizionáló pozsonyi kávéház pedig megtalálta Kiska utódját.

Emellett már senki sem emlékszik arra, hogy Čaputová édesapja is érintett volt a bazini szemétbizniszben. 

Vagy arra, hogy a bazini szemét Szenc városát árasztotta el egy időre. Arra pedig végképp senki, hogy a tisztesség mint érték és cél volt Kotleba felemelkedésének is a politikai hajtóereje, igaz, a leszakadt régiókban.

Čaputová egy hatásosan működő politikai marketing terméke, ráadásul a Progresszív Szlovákiának nemcsak kiváló a marketinges háttere, hanem erős mediális támogatottsága is van. Ugyanaz a pénzügyi támogató áll a párt mögött, mint a pozsonyi főpolgármester-választáson befutó Matúš Vallo, illetve a Denník N mögött – az ország egyik legsikeresebb IT-vállalkozása, az ESET.

Ezzel együtt Čaputová támogatottsága valós, több ezer polgár támogatta kampányát szerény hozzájárulással. (Hozzá képest Bugár Béláét két tucat vállalkozó dobta össze). A Progresszív Szlovákia a választások előtt valószínűleg kiegyezett volna egy tíz százalék körüli eredménnyel, és 

bizony a politikai rendszerekben gondolkodni képes Čaputová hasznosabb szerepet tölthetne be a Smer-korszakot felváltó kormánykoalícióban.

A hipszter hisztériát – aminek egy jó részét saját kampánya generálta – nem bírta Robert Mistrík. Pont az a jelölt, aki eddig a legtöbbet költötte kampányra, csak éppen azt felejtette el közölni, miért is akar elnök lenni. Pedig a szavazói elkötelezettebbek voltak, mint Čaputová hívei, akinek a könnyen jött támogatást még szavazatokra kell váltania. A pozsonyi kávéház hangos ünneplése könnyen a fő alternatív jelöltnek, Štefan Harabinnak adhat újabb lökést, és neki nem kell visszafognia magát. Az ő támogatottságát pedig a közvélemény-kutatók úgy mérhetik alul, mint Čaputovát felül. Mindenesetre a liberális Čaputová, aki eddig főleg nyugatról támogatott civil szervezetekben tevékenykedett, ideális politikai pofozógép lesz Harabin számára.

Bár Zuzana Čaputová szinte biztosan bejut a második fordulóba, ám az még koránt sincs lefutva. Ha nyer, akkor Szlovákia belső békéje szempontjából az lenne a legfontosabb, hogy ne váljon egy újabb Kiskává. Vagyis a tanácsadói befolyása alatt lévő aktivista elnökké.

A magát progresszívnak valló pozsonyi kávéházban illene észrevenni, hogy a nagyobb tisztességre való törekvés lehet az összekötő kapocs a főváros és a vidék között. Az ország érdeke a gazdasági és szociális különbségek csökkentése, s nem az értékrendbeli különbségek kiélezése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?