Cyberbullying egy lány miatt

l

„Idegeneknek belépni tilos!” – olvasható a matricán egynéhány kamaszszoba ajtaján. Nem szívesen látott vendégként máris hátrányos helyzetben vagyunk, de azért csak próbálkozzunk tovább szelíden, megannyi tapasztalattal felvértezve sikerülhet szót értenünk, ha elég nyitottak és tisztelettudóak vagyunk egymás iránt. Előfordulhat, hogy időnként majd úgy érezzük, más-más hajóban evezünk, hiszen az egyik egy útját kereső kamasz, a másik meg az a felnőtt, aki a lehető legjobbat szeretné a gyermekének.

Egy filmben láttam először, amikor egy kamaszlánynak feltörték a gépét, és a közösségi oldalon a saját profilképe alatt olyan tartalmakat jelenítettek meg, amelyeket ő sosem tett volna fel. Azt gondoltam, ilyen nem történhet meg a valóságban. Olyat már hallottam vállalkozó barátoktól, hogy a konkurensek valótlan dolgokat terjesztenek róluk, de megdöbbentem, amikor először szembesültem azzal, milyen galádságokra képesek a féltékeny kamaszok. Mindkét alapiskolás végzős fiúnak ugyanaz a lány tetszett. Menő bandák dalait, még menőbb rendezvényeken való részvételeket posztoltak egymással vetekedve, hogy ki kap több lájkot a kiválasztott osztálytársnőjüktől. A lány tisztában volt ezzel, hol az egyik, hol a másik fiú felvételeit tetszikelte, de minden első reggeli gondolatát egy nála idősebb gimnazista srác kötötte le. Az osztálytársait éretlennek tartotta komolyabb kapcsolatra. A két fiú összefogott az igencsak erős vetélytárs ellen, és úgy döntött, alaposan megleckézteti. Ebben az esetben a cyberbullying szerencsétlen áldozata néhány napig mit sem sejtett arról, hogy álprofilja van a közösségi oldalon, amelyről bejelölték néhány hölgy ismerősét. A két kamasz rámenős stílusú, perverz ajánlatokat is tartalmazó levelekkel bombázta a lányokat az álprofilról. Rövid idő alatt elterjedt róla, hogy könnyelmű, felelőtlen, és mindenkit ostromol, s ami ennél is rosszabb, hogy ízléstelen módon nyomul. A fiú heteken át kerülte az iskolát, a szülei szakember segítségét kérték. Ez a történet jól végződött, mert utólag tisztázódott a helyzet, és a fiú elnézést kért minden ismerősétől.  

A két nyughatatlan kiskamaszt végül imádatuk tárgya, maga a lány leplezte le. A fiúk eldicsekedtek neki azzal, milyen ügyesek, hátha ezek után érettebbnek tartja majd őket. Épp az ellenkezője történt. A lány válasza? Az érett fiúk tisztelik az ellenfelet, nem simlisek. Szemtől szembe állnak a vetélytárssal, nem támadják galád módon hátba úgy, ahogyan ők tették.

A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?