Bajnokok Ligája - Az Ajax elbúcsúztatta a címvédő Real Madridot

Real Madrid

A holland Ajax 4-1-re győzött a címvédő Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének kedd esti visszavágóján, így 5-3-as összesítéssel továbbjutott; a másik párharc a Tottenham sikerét hozta.

A spanyolok az Amszterdamban 2-1-re megnyert első mérkőzés után hazai pályán is veszélyesebben kezdtek, a marokkói Hakim Zijes és a brazil David Neres góljaival a 18. percben mégis a vendégek vezettek 2-0-ra. Mindkét találat előkészítése a szerb Dusan Tadicot dicsérte.

Santiago Solari vezetőedzőnek Lucas Vázquezt és Vinícius Juniort is le kellett cserélnie sérülés miatt a szünet előtt, az előbbi helyére beállt Gareth Bale a 42. percben a kapufát találta el.

Az Ajax szerb középpályása, Tadic a 63. percben gólt is szerzett, ezzel eldöntötte a hollandok továbbjutását. Az összes televíziós visszajátszáson úgy látszott, hogy az akció közben a labda teljes terjedelmével elhagyta az oldalvonalat, az esetet hosszú percekig vizsgálta a videobírós stáb, amelynek állásfoglalását követően a német Felix Brych játékvezető megadta a találatot (0-3).

Kisvártatva Marco Asensio szépített, de a dán Lasse Schöne hamarosan visszaállította a korábbi különbséget, egyben beállította a végeredményt.

Legutóbb 2010-ben fordult elő, hogy a Realnak a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a BL-ben, azóta négyszer az elődöntőben búcsúzott, négyszer pedig a fináléba jutott, amit kivétel nélkül meg is nyert. Az Ajax legutóbb 2003-ban jutott a legjobb nyolc közé a legrangosabb európai klubsorozatban.

A Tottenham Hotspur 3-0-ra megnyerte a párharc első felvonását a Borussia Dortmund ellen, majd az idegenbeli visszavágó gól nélküli első félideje után, a szünetet követően vezetést szerzett Harry Kane jóvoltából. Az angol válogatott csatár ezzel a londoni klub történetének legeredményesebb játékosa lett az európai kupaporondon, ugyanis 25. góljával megelőzte az örökranglistán Jermain Defoe-t. Csapata 2011 után jutott ismét negyeddöntőbe a BL-ben.

    Eredmények, nyolcaddöntő, visszavágók:
Real Madrid (spanyol)-AFC Ajax (holland) 1-4 (0-2)
---------------------------------------------------
gólszerzők: Asensio (70.), illetve Zijes (7.), Neres (18.), Tadic (62.), Schöne (72.)
kiállítva: Nacho Fernández (94.)

Továbbjutott: az Ajax 5-3-as összesítéssel.

Borussia Dortmund (német)-Tottenham Hotspur (angol) 0-1 (0-0)
--------------------------------------------------------------
gólszerző: Kane (49.)
    Tj.: a Tottenham, kettős győzelemmel (4-0).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?