Győzni mentek, pont nélkül jöttek

DAC kézilabda: Kevés lőtt gól, hat őszi pont
Kassa |

Hatgólos vereséggel (28:22) tért haza kelet-szlovákiai kirándulásáról a csallóközaranyosi csapat a női I. kézilabdaliga 13. fordulójában. Pedig két pontért utaztak Kassára Peter Talár védencei.

 „Elvárásaink valahol a hosszú út közben elillantak. Teljesítményünkért nem érdemeltünk győzelmet – kommentálta a történteket a csallóköziek nyitrai mestere. – Húsz percig úgy nézett ki a pályán, mintha bemelegítenének a csapatok, az első félidőben többször is vezettünk, a hazaiak hetesből egyenlítettek a játékrész végén. Azzal a szándékkel folytattuk a szünet után, hogy javunkra fordítjuk az eredményt, mégis ennek az ellenkezője történt. Keveset mozogtunk, gyengén lőttünk és védekeztünk, s Garainak a kapuban sem volt jó napja. Görcsösen, rosszul játszottunk, ismét bebizonyosodott, hogy idegenben jóval gyengébbek vagyunk, mint hazai környezetben.”

Érdekes

NŐI I. LIGA, 13. forduló

Nesvady-Imeľ–Šurany 19:17 (7:9), hazai gólok: Haris Sandra 1, Kender Evelin 1, Szabó Veronika 1, Klaudia Miškovičová 4, Kóša Nikolett 2, Haris Edina 3, Zachar Karin 4, Vanesa Ryšavá 1, Rudy Brigitta 2 – legközelebb szombaton (17.00) Mocsonokon játszik a naszvadi-ímelyi csapat; Stupava–Hlohovec 35:26 (18:14); Košice–Zlatná na Ostrove 28:22 (14.14), csallóközaranyosi gólok: Szalai Szilvia 1, Tóth Mercedes 1, Zakál Tamara 2, Kasznár Marianna 8, Talian Dominika 1, Tóth Vivien 4, Zakál Vivien 1, Petra Talárová 4 – legközelebb szombaton (18.00) a listavezető Stupava látogat a Kóczán Mór Sportcsarnokba; MŠK Dunajská Streda–Močenok 32:25 (19:10), dunaszerdahelyi gólok: Lelkes Lilla 2, Androvics Dóra 1, Matus Virág 2, Brunczvik Fanni 2, Juhos Kata 9, Straka Mária 5, Mészáros Réka 1, Józan Réka 2, Bugár Cintia 8 – legközelebb vasárnap (16.00) a Topoľčany vendége lesz a dunaszerdahelyi csapat; Sereď–Inter Bratislava 34:32 (21:16); Partizánske–Topoĺčany 27:26 (12:14).
Az állás:
 1. Stupava    13    11    1    1    415:337    23
 2. Sereď    13    9    1    3    432.405    19
 3. MŠK Dun. Streda    13    9    0    4    430:348    18
 4. Hlohovec    13    9    0    4    358:336    18
 5. Inter    13    8    1    4    381:337    17
 6. Partizánske    13    6    0    7    378:394    12
 7. Šurany    13    5    0    8    348.353    10
 8. Zlatná n/O.    13    5    0    8    344:356    10
 9. Nesvady-Imeľ    13    5    0    8    312:347    10
10. Topoľčany    13    4    0    9    327.378    8
11. Košice    13    4    0    9    307:383    8
12. Močenok    13    1    1    11    332:390    3

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?