Betegre etették a pónilovat

s
Vágsellye |

Egy beteg póniló miatt szigorítják az egyre népszerűbb Nagymama udvara vadaspark házirendjét a járási székhelyen. Eddig is tilos volt az állatok etetése, de mostantól még magasabb kerítéssel óvják a vadaspark négylábúit attól, hogy túletessék őket a látogatók.

Koller Erika, a vadasparkot üzemeltető városi hivatal szóvivője elmondta, a Roland póniló gondozói nemrég figyeltek fel arra, hogy az állat nehézkesen mozog. A mozgásszervi panaszokat az okozta, hogy a póninak komoly fájdalmai voltak, nehezére esett a járás, emiatt a nap nagy részét az istállóban töltötte a fekhelyén. Az állatorvos szerint patairha-gyulladása van, amit a túlzott szénhidrátfogyasztás okoz tejsavas erjedéssel, méreganyagokat szabadítva fel. A patairha a ló sokkszerve, az állatot bizonyára túletették a vadaspark látogatói, emiatt szigorú diétára van szüksége. A város vezetése azt kéri a lakosoktól, hogy az állatok egészsége érdekében ne etessék őket semmivel. Koller Erika elmondta továbbá, hogy kezdetben úgy gondolták, a speciális patkó megoldja a póni problémáját. Miután megvizsgálta egy patkolókovács, kiderült, hogy ez sem segítene a jelenleg antibiotikumos kezelésen levő állaton.

Iszapfürdőre van szüksége a póninak, ezért a közeljövőben a Nagymama udvara vadaspark állatgondozói úgy alakítják át a karámot, hogy abban speciális hűsítő iszapos terület is lesz. A vadasparkba érkező családoknak, főleg a gyerekeknek pillanatnyi örömöt jelent az állatok etetése, ám ezzel nagyon sokat ártanak a már most is túlsúlyos négylábúaknak.

– egészítette ki az elmondottakat Koller Erika.

s

A vadasparkot reggel héttől este hat óráig látogathatják az érdeklődők, törpenyulakat, bárányokat, kecskéket, pónikat és különféle baromfiakat tartanak a karámokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?