Juventus: egy nagy siker kudarctörténete

Ronaldo

A Napoli és a Juventus rangadójáról szólt a Serie A 26. fordulója, és volt is minden, ami egy rangadóhoz tartozik: kiállítás mindkét oldalon, kihagyott tizenegyes, becsavart szabadrúgás, harc és küzdelem, melynek a végén ismét csak nyert a Juventus, és ezzel 16 pontos előnyre tett szert a bajnokságban. Gondolhatnánk, hogy minden szép és jó Torinóban, pedig az igazság igencsak messze áll ettől.

 

A Juventus Napoli elleni idegenbeli bajnokijának nemcsak az volt a tétje, hogy ki nyeri a két csapat rangadóját, hanem az is, hogy ha veretlen marad Massimiliano Allegri együttese, akkor új rekordot állít fel a Serie A történelmében. Így is lett: a csapat már 26. meccsén nem talált legyőzőre idegenben, ami új ligarekord.

Nem tud megállni a nyerőgép

Emellett a sikerrel immár 16 pontra nőtt a Juventus előnye a tabellán úgy, hogy már csak 12 forduló van hátra a bajnokságból, és a torinói csapat mindösszesen 6 pontot vesztett az eddigi 26 fordulóban, szóval meglehetősen kilátástalan az üldözők helyzete. Aligha vitatható: a Juventus ezúttal is bajnok lesz, ahogy a 2011/2012-es szezon óta minden alkalommal, vagyis zsinórban 8. bajnoki elsőségét szerzi majd a gárda, ami példátlan a Serie A-ban.

A klubnál azonban nem a 8. Scudettóra vágynak, hanem a BL-győzelemre, és ennek érdekében már rendszeresnek mondhatóak a 100 millió eurós igazolások: előbb Gonzalo Higuaíntól várta a klub a csodát, aztán Cristriano Ronaldóba fektette a bizalmát a klub.

Az utolsó olasz csapat, amely képes volt megszerezni a trófeát, az Internazionale volt, amely José Mourinho vezetésével tudott triplázni 2010-ben. A csapat tagja volt Marco Materazzi is, aki még az Atlético Madrid elleni odavágó előtt nyilatkozott a Juventusról.

De mi van a BL-ben?

„A Juve minden évben erős, és megszállottan tör a BL-győzelemre. Ha Olaszországban nyersz, tenned kell még egy lépést, és ezt az extra lépést Bajnokok Ligájának hívják. Ráadásul ebben az idényben a Zebrák szereztek egy játékost, aki egyedülálló európai szinten, tehát szerintem ennek a trófeának a begyűjtése az elsődleges cél. Olaszországban senki nem képes arra, hogy letaszítsa őket a bajnoki trónról. De ha nem nyerik meg a BL-t, olyanok lesznek, mint egy csődtömeg. Ha megszerzed a világ egyik legerősebb játékosát, akihez csak Lionel Messi fogható, elvárható az a kupa. Ha megnyerik, olasz emberként gratulálni fogok nekik, de azt ne várják, hogy szorítsak értük” – mondta Materazzi az Eurosport Swedennek nyilatkozva.

Márpedig az Atlético uruguayi középhátvédjeinek góljaival 2–0-ra legyőzte a Juventust a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a június 1-jei döntőnek is otthont adó madridi Wanda Metropolitanóban, vagyis a torinóiaknak szinte semmi esélye nem maradt, hogy visszatérjenek oda.

Nem elsősorban a hátrány, hanem az október óta mutatott játék miatt.

 

Érdekes

A Juventus gólszerzői 2018/2019

(Serie A / minden sorozat)

1. Cristiano Ronaldo 19/21

2. Mario Mandzukic 8/9

3. Paulo Dybala 4/9

4. Emre Can 3/3

5. Miralem Pjanic 2/4

6. Federico Bernardeschi 2/3

7. Rodrigo Bentancour 2/2

Leonardo Bonucci 2/2

Sami Khedira 2/2

Blaise Matuidi 2/2

Daniele Rugani 2/2

12. Joao Cancelo 1/1

Douglas Costa 1/1

Juan Cuadrado 1/1

Giorgio Chiellini 1/1

Öngól: 3 (mind Serie A)

Siker – nézhetetlen játékkal

Nagy meccsen utoljára 2018 októberében játszott jól a Juventus, amikor a Bajnokok Ligája H csoportjában a Juventus Paulo Dybala góljával 1–0-ra legyőzte az Old Traffordon a Manchester Unitedet, és ötpontos előnyre tett szert a csoportban. A visszavágón még mindig remekül futballozott a Juve, de Cristiano Ronaldo csodagóljára két találattal válaszolt a Manchester United, így a Juventus odahaza veszítette tökéletes mérlegét a Bajnokok Ligája idei kiírásának csoportkörében.

Onnantól elindult a lejtőn a csapat. A bajnoki veretlenséget már csak a VAR mentette meg a Sampdoria ellen, aztán a csapat borzalmasan játszott a Lazio, a Milan vagy a Parma elleni bajnokin, miközben tükörsimán kiesett az Olasz Kupából.

Massimiliano Allegri 250. meccse a Juventus élén több szempontból sem úgy alakult, ahogy szerette volna: egyrészt reklamálás miatt elküldték a kispadtól, másrészt Leonardo Bonucci után védelmének másik alappillére, Giorgio Chiellini is megsérült, harmadrészt pedig az Atalanta bohócot csinált a Juventusból, a 3–0-s végeredmény tökéletesen tükrözte a két csapat közti klassziskülönbséget.

Egy Sassuolo vagy Frosinone szintű ellenféllel szemben sem villogott a csapat, sőt. Aztán a kilátástalan madridi BL-meccs után végre azt gondolhatták a szurkolók, hogy majd legalább a kiesés ellen küzdő Bolognát lesöpri a csapat, de az ellenkezője történt: a bolognaiak az első játékrészben összesen kilenc lövést kíséreltek meg – többet, mint az idényben a Juventus bármelyik ellenfele, bármelyik sorozatban. A Juventus játéka a Conte-korszak előtti időket idézte, amikor a 7. helyen duplázott a Serie A-ban a csapat.

A Ronaldo-faktor

Azt, hogy Cristiano Ronaldo megéri-e a 100 milliós befektetést, egyértelműen csak a tavasz tudja eldönteni a futballban, hiszen akkor osztják ki a kupákat, és akkor zajlik a BL egyenes kieséses szakasza. Ronaldo lassan indult be Torinóban, 4 meccs és 320 perc kellett az első góljához, utána azonban beindult, és eddig 19 gólt szerzett a bajnokságban. Ugyanakkor csak egyetlenegyet a BL-ben, azt is egy vesztes meccsen.

Ha tovább boncolgatjuk a témát, akkor még vegyesebb lesz a kép. Ronaldo ugyanis nemcsak a BL-meccseken hallgat, hanem a rangadókon is. A Napoli ellen 180 perc alatt sem lőtt gólt, de nem talált be az Inter vagy a Roma ellen sem, a legnagyobb csapat, amely ellen gólt szerzett, az az AC Milan.

Mindezt ráadásul úgy, hogy Ronaldo színre lépésével drasztikusan csökkentek a társak mutatói. Dybala 22 góllal zárta az előző szezont, jelenleg négy gólnál jár, és ezzel már dobogós a házi góllövőlistán. Douglas Costa írd és mondd egygólos, mint ahogy Cuadrado is, Pjanic kettő, ami nem csoda, hiszen Ronaldo az összes szabadrúgást ellövi, talán a Napoli ellen próbálkozhatott először, be is lőtte, így az ő 1/1-es mutatója áll szemben Ronaldo cca 30/0-s mutatójával.

Természetesen nem arról van szó, hogy Ronaldo lenne a fék a Juventusban, és nélküle szárnyalnának a többiek, de arról egészen biztosan szó van, hogy az ő leigazolása és csapatba illesztése egyelőre semmiképp sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Juventus a tavalyi BL-szezonban egy pocsék meccs (Juventus–Real Madrid 0–3) után bemutatott hatalmas bravúrral, a Real Madrid idegenbeli 3–1-es legyőzésével, emelt fővel búcsúzott a sorozattól. 2019-ben az a helyzet, hogy már a legjobb 16 között is csak a csodában bízhat a csapat, vagyis a sorozatban mindössze egy kiemelkedő produkciót tudott bemutatni az MU idegenbeli legyőzésével. A Juventus januárban megszerezte az Olasz Szuperkupát a Milan legyőzésével, és várhatóan megszerzi majd zsinórban 8. bajnoki címét is. Ugyanakkor szégyenletes módon esett ki az Olasz Kupából, és szinte reménytelen a helyzete az Atlético ellen, hiszen idegenben egy rendes támadást is alig tudott vezetni. Bár folyamatosan történelmi tetteket és rekordokat ér el a klub, a siker nagyon viszonylagos, ha a számok mögé néz az ember.

 

Érdekes

SZÁMHÁBORÚ

2 Lorenzo Insigne hét tizenegyest rúgott a Serie A-ban, és ebből csak kettőt hagyott ki: mindkettőt a Juventus ellen. 

3 A Lazio története során csak másodszor verte háromgólos különbséggel az AS Romát – az első sikerre 2006 decemberében került sor.  

3 Ha csak a szezonok második, érdemi felét nézzük, akkor az AC Milan utoljára a 2012/2013-as szezonban állt legalább a harmadik helyen. 

5 Miralem Pjanic az utolsó tizenegy gólja közül ötöt direkt szabadrúgásból szerzett a Serie A-ban. 

6 A Torino története során először produkált olyan sorozatot, hogy zsinórban hat meccsen keresztül nem kapott gólt.

7 Mióta Luis Muriel a Fiorentinában játszik, az első nyolc kaput eltaláló lövéséből hét gólt szerzett (tíz mérkőzésen).

12 Francesco Caputo csak a hatodik játékos az Empoli történetében, aki képes volt legalább 12 gólt szerezni egy bajnoki szezonban a Serie A-ban. 

19 Fabio Quagliarella a második játékos a Sampdoria történelmében, aki egymást követő két szezonban is képest volt legalább 19 gólt szerezni – az első Vincenzo Montella volt (1996/1997, 1997/1998).  

31/27 A Lazio (31) és az AS Roma (27) áll jelenleg a leghosszabb gólnélküli döntetlennel lejátszott sorozattal a Serie A-ban. 

50 Cristiano Ronaldo a Juventus góljainak felében szerepelt vállalt az idei szezonban: 19 gólja mellett kiosztott 8 gólpasszt is – a Juve összesen 55 gólt szerzett. 

2007 Amikor Marek Hamšík legutóbb kihagyta a Napoli és a Juventus egymás elleni meccsét, akkor még mindkét együttes a Serie B-ben szerepelt – egészen pontosan 2007 áprilisában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?