Kiska: A munkáltatók fő gondja az iskolarendszer és az instabil környezet

Andrej Kiska
Vágsellye |

A szlovák munkáltatók jelenleg két nagy gonddal küzdenek. Az egyik az oktatási rendszer, amely képtelen megfelelő szakembereket képezni, a másik pedig az instabil vállalkozói környezet. Ezt hétfői, vágsellyei látogatása során jelentette ki Andrej Kiska államfő. Kiska a Duslo Šaľa üzembe is ellátogatott, amely több mint 2000 alkalmazottnak ad munkát a régióban.

 

Az elnök szerint a középiskolák egyre kevésbé képesek a munkaerő-piac követelményeinek megfelelő szakképzést nyújtani. „Ennek az üzemnek fiatalokra van szüksége, elsősorban vegyészekre, akik számára ma szinte nem is nyílnak osztályok. Már nem tiszteljük a képzettséget, az iskolaügynek nincs koncepciója, és hibát hibára halmoz. Lassan évente változik az iskolaügyi miniszter személye, aki mindig a saját víziójával áll elő. Ez az iskolarendszer kudarcát okozó alapvető probléma. A középiskolák finanszírozási rendszere, amely a diákok számától függ, miközben nem veszi figyelembe az egyes iskolák sajátosságait, a feje tetején áll. Ez a rendszer teljességgel működésképtelen” – szögezte le Kiska.

 

Az elnök szavaival Petr Bláha, az üzem vezérigazgatója is egyetértett. Hozzátette: a termelés kibővítését tervezik az üzemben, de ehhez hiányoznak a képzett szakemberek. Ezért valószínűleg más megoldást, a nagyobb mértékű automatizálást, illetve digitalizálást fogják választani.

Kiska arról is beszélt, hogy a munkáltatóknak jelenleg az instabil vállalkozói környezettel és az előírások hirtelen megváltoztatásával is meg kell birkózniuk. Példaként a minimálbér 600 euróra való emelésének tervét említette. Az elnök szerint mindezen tényezők miatt az egyes cégek nem tudnak előre tervezni. Hangsúlyozta: mielőtt megváltoztatnánk a vállalkozókat érintő feltételeket, ezt előzetesen meg kellene vitatni azokkal, akik a munkahelyeket teremtik.

A minimálbér emelésének ötlete elégedetlenséggel tölti el Bláhát is. Rámutatott: A V4-tagállamok közül már most is Szlovákiában a legmagasabb a minimálbér. „Minket ez csak a többműszakos munkavégzésért, illetve a hétvégi munkavégzésért fizetett pótlékkal összefüggésben érint, mivel minden alkalmazottunk fizetése meghaladja a minimálbért. De csak ezek miatt a pótlékok miatt évente több mint egymillió euróval emelkednének a bérköltségeink” – tette hozzá Bláha.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?