Ezt tudnia kell, ha olcsó repülőjegyet keres 

*

Folyamatosan változnak a repülőjegyfoglalási trendek, így időnként nem árt felfrissíteni ismereteinket, hogy ha a közeljövőben mi is szeretnénk repülőjegyet foglalni, akkor a lehető legjobb áron tudjuk megvásárolni a jegyünket. Számos tipp és trükk lehet segítségünkre, de megannyi buktató is el van rejtve a rendszerben, ezekre hívjuk fel most olvasóink figyelmét.

Mikor foglaljunk?

Az egyik legfontosabb tévhit, hogy ha olcsó repülőjegyet szeretnénk, akkor mindenképpen az indulás előtt több hónappal kell lefoglalni. Ez ma már nem igaz, hiszen sokszor hetekkel, sőt, előfordul, hogy napokkal az indulás előtt is találni kedvező vagy legalább elfogadható árú repülőjegyet – ez elsősorban a hosszú távú járatokra vagy a kevésbé népszerű európai célállomásokra igaz. Például, ha jövő héten szeretnénk utazni, akkor még mindig van jegy New Yorkba 420 euróért, ami mindenképpen jó árnak számít. Ha azonban kiemelt időszakban, ünnepek idején utazunk, mindenképpen sokkal korábban foglaljuk le a repülőjegyet, mert ilyenkor a légitársaságok nem kínálnak akciós repülőjegyet (ezt hívják „black period”-nak). Ha bármilyen akciót is meghirdetnek, a szabályok között biztosan lesznek kizárt időpontok, ezek az ünnepek, kiemelt időszakok. 

 

Célállomás

Ha megvan az időpont, akkor következhet a célállomás kiválasztása. Európán belül óriási a választék és a konkurencia is, így szinte biztosan találunk kedvező áron repülőjegyet, igaz, számos olyan célállomás van, ahova valamiért tartósan csak magas áron juthatunk el. Érdekes trend, hogy az utóbbi évben több olyan város is megjelent az olcsó jegyek térképén, amely addig szinte mindig nagyon drága célállomás volt, és fordítva, néhány városba viszont már csak drágán tudunk jegyet foglalni. Az olcsó célállomások közé bekerült Barcelona, Amszterdam és Lisszabon is (nagyobb lett a konkurencia), ide soroljuk még Marrákest is (igaz, az már nem Európa), míg például Isztambulba most drágább a jegy, mint egy évvel korábban, amikor szinte mindig volt 100 euró körüli jegyár, most ez általában 150 euró – ennek oka nagyon egyszerű, megszűnt a fapados konkurencia, így azonnal felkúsztak az árak. A legnépszerűbb európai városokba – Róma, Párizs, London, Brüsszel stb. – továbbra is szinte fillérekért tudunk jegyet foglalni. Ha a távolabbi célállomásokat vesszük figyelembe, akkor a nagy konkurenciaharcnak köszönhetően szinte az összes célállomásra találunk akciós jegyeket, igaz, ha a legolcsóbb áron szeretnénk utazni, akkor az időpont szempontjából érdemes rugalmasnak lennünk.  

 

Mikor utazzunk?

Ha nincs valami konkrét esemény, akkor érdemes rugalmasnak lenni, így találjuk meg a legolcsóbb repülőjegyet. A keresőbe állítsuk be a +/- 3 napos opciót, így egy mátrixtáblában látni fogjuk, melyik kombináció a legolcsóbb, ugyanezt egy héttel későbbi és korábbi időpontra is meg tudjuk tenni – ezzel a technikával szinte biztos, hogy megtaláljuk az elérhető legolcsóbb jegyet, legyen szó fapados vagy hagyományos, nemzeti légitársaságról. 

 

A bűvös hétvége

Talán kevesen tudják, de a legtöbb tarifának megvannak a maga szabályai – ez főleg a nemzeti légitársaságokra jellemző. Az egyik leggyakoribb szabály, hogy a retúrjegy mindig sokkal olcsóbb, mintha csak egy irányba foglal. A másik, hogy a legolcsóbb jegyek általában akkor jelennek meg, ha az utas legalább egy szombatot/vasárnapot a célállomáson tölt. Tehát ha drága a jegy, próbálja meg szombati, vasárnapi visszaúttal, lehet, hogy sokkal olcsóbban tud foglalni – sőt, akár még az esetleges extra szállás ára is kijön a megtakarított pénzből. A fapados légitársaságoknál éppen fordítva van, ott a legtöbbször éppen a hétvégi járatok a legdrágábbak, mivel azokon utazik a legtöbb utas – akik egy hosszú hétvégét töltöttek valamelyik európai nagyvárosban. 

 

Közvetlen vagy átszállós járat

Már némelyik fapados légitársaság is kínál átszállós jegyeket, és a hagyományos, nagy légitársaságok (Air France, KLM, Lufthansa stb.) is értékesítenek ilyen jegyeket – érdemes ezeket is számításba venni, sokszor olcsóbbak, mint a fapadosok, és a leggyakrabban a központi repülőtérre szállnak le, ahonnan olcsóbb és gyorsabb bejutni a városba. Ha távolabbi célállomásra utazunk, fontos tudni, hogy a közvetlen járatok mindig sokkal drágábbak – a kényelmet meg kell fizetni –, mint a csatlakozó járatok. A plusz 2–3 órával hosszabb utazás (átszállás) néha több száz eurónyi megtakarítást is eredményezhet. Előfordulnak olyan akciós jegyek, amelyek rendkívül hosszú átszállási időt kínálnak, ez elsőre ijesztő lehet, de akár egy jó opció is – hiszen ez idő alatt megnézhetjük a várost, ahol átszállunk (némelyik jegy még 24 órát is meghaladó átszállási időt is kínál). 

 

Figyeljünk a csomagra

A foglalásnál mindig extra figyelmet kell szentelni a csomagszabályokra, amelyek egyrészt folyamatosan változnak, másrészt egyre szigorúbbak. Általánosságban elmondható, hogy a fapados légitársaságok minden esetben extra pénzt kérnek a feladható csomagért (sokszor a kézipoggyászért is), a hagyományos légitársaságok bizonyos járatokon ingyen kínálják, bizonyos útvonalakon fizetni kell érte. Európán belül szinte alig van már olyan légitársaság, jegyár, amely tartalmazza a feladható csomagot, Amerika felé is általában ezért pluszban kell fizetni (mivel ott a legnagyobb konkurencia a Norwegian fapados cég), míg Ázsia felé tartalmazza a csomagot a jegyár (arrafelé az olyan légitársaságokkal kell versenyezni, mint a Qatar Aiways, a Turkish Airlines, az Emirates stb.). 

 

Ha nagyon drága a jegy

Ha menni kell, de az adott időpontban nagyon drága a jegy, akkor érdemes kicsit kombinálni: egy másik városból indulni (Bécs, Budapest, Prága, vagy akár egy másik, távolabbi repülőtér), vagy a célállomás helyett egy másik, nem túl távoli városba repülni. Például Las Vegas helyett Los Angelesbe, Szingapúr helyett Kuala Lumpurba stb. Ezzel sok esetben akár több száz eurót is meg tudunk takarítani, igaz, egy kis kényelmetlenséggel jár az ilyen spórolás. 

 

Meglepően olcsó árak

És végül egy tipp a nagy utazóknak: érdemes stratégiát váltani, és oda utazni, ami egyrészt fenn van a bakancslistánkon, másrészt nagyon olcsón tudunk oda repülni. Az utóbbi hónapokban például számos olyan akciós vagy árhibás ajánlattal találkoztunk, amelyet szinte lehetetlen kihagyni. Csak ízelítőül néhány: New York 207 euróért, Sanghaj 170 euróért, Bangkok 360 euróért, Los Angeles 270 euróért, Miami 350 euróért, Sydney 520 euróért, Új-Zéland 620 euróért és a Hawaii-szigetek 530 euróért. Ezeket szinte bűn kihagyni… 

Érdekes

Akcióvadász

Ha mindig szeretnénk képben lenni a legújabb akciókkal kapcsolatban, tudni szeretnénk, hova mennyibe kerül az legolcsóbb repülőjegy, akkor érdemes feliratkozni a légitársaságok, foglalóoldalak, utazási portálok hírlevelére, így elsők között kapunk információt a legkedvezőbb, sokszor ellenállhatatlan jegyárakról. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?