Trükköznek a nővérek bérével

Pozsony |

Az egészségügy minisztérium béremelése mindössze a nővérek egyharmadánál hozott eredményt – derült ki a szlovák nővérkamara felméréséből. A szervezet szerint a többi nővér fizetése egyáltalán nem növekedett, és erről elsősorban a munkáltatók tehetnek.

Andrea Kalavská egészségügyi miniszter tavaly ősszel bejelentette, hogy az egészségügyi dolgozók – az orvosokon kívül – 2019-ben jelentős béremelésre számíthatnak. A tárca közel 200 millió eurót különített el erre a célra, melyből mintegy 150 milliót kaptak a kórházak, 50 milliót pedig a rendelők. Az előzetes számítások alapján a nővérek bruttó átlagbérének idén 738 euróról 835 euróra kellene emelkednie.

Csak 33 százalékuk kapott béremelést

A nővérkamara legújabb felmérése szerint azonban a béremelés a valóságban csak a nővérek egyharmadát érinti. A szervezet februárban készített egy felmérést, melyben közel 2000 nővért kérdeztek meg a béreik állapotáról. Mindössze 33,6 százalékuk válaszolta azt, hogy a teljes ígért emelést megkapták. Ellenben 35,7 százalékuk arra panaszkodott, hogy a fizetésük egyáltalán nem emelkedett, sőt, még a törvényben előírt minimumot sem kapják meg. A jelenleg hatályos törvények szerint a szakmai gyakorlattal nem rendelkező nővérek alapfizetésének bruttó 640 eurónak kellene lennie. Ez az összeg a ledolgozott évek és a végzettség mértékétől függően emelkedik. A megkérdezettek további 22,7 százaléka elmondta, hogy az alapbérük ugyan az ígérteknek megfelelően emelkedett, azonban ezt az összeget a személyes értékelésükből, vagy az egyéb juttatásaikból levonták. "A felmérésünkből egyértelműen látszik, hogy a nővérek nem kapták meg azt a 10–16 százalékos emelést, melyet az egészségügyi minisztérium tavaly ígért. A nővéreink szinte naponta fordulnak hozzánk panaszokkal, hogy nem kapják meg a törvényben előírt alapbért, vagy pedig nem fizetik ki a túlóráikat. Ellenben a munkáltatók egyre több túlórát követelnek a munkaerőhiány miatt" – közölte Iveta Lazorová, a kamara elnöke. Hozzátette, hogy a munkáltatók különféle kifogásokkal állnak elő, hogy ne kelljen több pénzt kifizetniük a nővéreknek.

Megkérdeztük az egészségügyi tárcát, hogy mit gondolnak a nővérek igazságtalan bérezéséről.

"A minisztérium rendkívül fontosan tartja a nővérek munkáját, ezért is emeltük meg az alapbéreket. Az egyéb juttatásokról azonban a munkáltatóknak és a munkavállalóknak kell megegyezniük, ebbe a tárca nem avatkozhat bele" – mondta lapunknak Zuzana Eliášová, a minisztérium szóvivője.

A kamara szerint nem becsülik a nővéreket

Milan Laurinc, a kamara irodavezetője hangsúlyozta, hogy ha ez így folytatódik, akkor a munkaerőhiány már tarthatatlan lesz. Hozzátette, hogy azok a nővérek sincsenek igazán megbecsülve, akik hajlandóak az alacsony fizetés mellett is a szlovák egészségügyben maradni. "A felmérésből kiderült, hogy a nővérek mindössze 37,9 százaléka kap személyes juttatásokat a munkáltatóktól, és mindössze a 15,2 százalékuknak fizetik ki rendesen a túlóráikat" – mondta Laurinc.

A béremelést a nővérek nem közvetlenül az egészségügyi minisztériumtól kapják. Az emelésekre szánt összeget az egészségbiztosítók juttatják el az egyes intézményeknek, melyek működtetőinek kellene biztosítani a béremelést a nővérek számára.

A nővérkamara elmondása szerint a munkáltatók úgy értelmezik a törvényt, hogy az elsősorban nekik kedvezzen. "Igyekeznek különféle kifogásokat találni arra, hogy ne kelljen a nővérek bérét megemelni" – olvasható a kamara közleményében.

Különösen a rendelőknél tartják problémásnak a béremelést, ugyanis ezek esetében a nővérek a fizetést közvetlenül a rendelőt működtető orvostól kapják. Andrea Kalavská (Smer) egészségügyi miniszter tavaly úgy próbálta megoldani a helyzetet, hogy a rendelői orvosokkal egy memorandumot igyekezett aláíratni, melyben ígéretet tettek volna, hogy a biztosítótól kapott pénzt valóban a nővérek béremelésére fordítják.

Šóth: nem kaptunk pénzt

Marián Šóth, a Magánorvosok Szövetségének (ASL) elnöke lapunknak azt mondta, hogy addig nem tudják megemelni a nővérek bérét, amíg a minisztérium nem biztosítja számukra a kellő anyagi forrásokat.

"Természetesen örömmel fogadtuk a tárca béremelési szándékát. Egyelőre azonban nem kaptuk meg azt az összeget, amit a fizetésemelésre fordíthatnánk. A memorandumról sem hallottunk az utóbbi időben. A tárgyalások során valóban felmerült egy ilyen megoldás, de hogy azóta mi lett vele, azt nem tudjuk" – közölte Šóth.

Az egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy a memorandum ötletét végül elvetették.

"Az egészségbiztosítóknak idén januárban sikerült megegyezniük a rendelői orvosokkal. Az új szerződésekbe belefoglalták azt is, hogy a kapott összeget a nővérek béremelésére fordítják. Így már nincs értelme a memorandumnak" – közölte Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője.

Lapunk megkereste a kórházszövetséget (ANS) is a nővérek panaszaival kapcsolatban. Az ANS állítja, hogy a szövetség kórházai a törvény szerint jártak el, és megemelték a nővérek béreit.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?