Újra kijelölik Esztergomban a középkori városfal nyomvonalát

városfal
Esztergom |

Középkori városfal és egy kút maradványai kerültek elő Esztergomban. A leletekre a Simor János utca felújítása közben bukkantak.

 

Horváth István, a Balassa Bálint Múzeum nyugalmazott régész-igazgatója az infoesztergom.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta,  hogy ezen területen már az 1970-es évek végén is folytak ásatások. Akkor már megtalálták a 13. századi kutat, az úgynevezett Szent Lőrinc-kapu tornyának alapját és falait, illetve a toronyból vezető kövezett út egy részét is. A kapu, mely Szent Lőrincről kapta nevét, Szent István korában az udvarnokok lakhelye volt. A torony mellett - az egykori Királyi városrész előtt - vizesárok húzódott, amiben a régészek szerint halakat is tenyésztettek, de a városfallal együtt elsősorban védelmi rendszerként szolgált. Már a hetvenes évekbeli ásatásokon előkerültek a Duna és a Simor János utca felé tartó középkori városfal maradványai, melynek nyomvonalát meg is jelölték, de ezek a jelzések egy későbbi út- és járdafelújítás során eltűntek. Most az egykori városfal nyomvonalat ismét kijelölik.

A Simor János utca rekonstrukcióját várhatóan áprilisban fejezik be. Felújítása miatt 2016-ban a piacot innét az Arany János utca és a Sissay-köz közötti területre   költöztették. Az esztergomi piac a hatvanas-hetvenes években az idegenforgalmi brosúrák kihagyhatatlan eleme volt. Utcája a város egyik látványossága volt.  A tervek szerint a Simor János utca felújított szakasza a jövőben sétálóutcaként fog szolgálni.  (guzsu, infoesztergom.hu)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?