Belehalt egy beteg az influenzába Kassán

Kassa |

Influenza következtében meghalt egy nő a sacai kórházban Kassán. A halál okát a boncolás is megerősítette. A kórház tájékoztatása szerint a nőt a belgyógyászaton kezelték.

 

„A beteg több napja légzési nehézségekkel küzdött, magas, 39 fokos láza volt, fojtogató köhögés gyötörte, emellett gyengeségre és fáradtságra panaszkodott" – Mondta Ivan Skalina, a Kassa-Saca Kórház belgyógyászatának főorvosa.

Skalina szerint az első röntgenfelvétel nem mutatott patológiás elváltozást a tüdőn. „Öt napos intenzív antibiotikumos kezelés után a beteg légzési zavarai súlyosbodtak, ezért ismételten röntgenvizsgálatnak vetettük alá, amely már kétoldali tüdőgyulladást mutatott ki. A súlyosbodott tünetek miatt célzott antibiotikumos kezelésnek vetettük alá a pácienst" – mondta.

A beteg állapota ennek ellenére nem javult, sőt, idővel olyan súlyos lett, hogy az a nő halálához vezetett. „A gyógyszeres kezelés ellenére tapasztalt fokozatos állapotromlás miatt boncolásnak vetettük alá az elhunyt beteget, amely kimutatta a szervezetében az influenzavírust" – tette hozzá a főorvos.

 

Az orvosok idén sokkal több olyan légzőszervi megbetegedést jegyeznek, amely hosszabb ideig tartó kezelést igényel. Ez azt jelenti, hogy ezeknél a megbetegedéseknél nem elég egy hét pihenés, hanem gyakran kórházi ellátás szükséges a kezelésükhöz. A betegséget ezért nem szabad alábecsülni.

„Az influenzás esetek gyakori előfordulása miatt még mindig érvényben van a látogatási tilalom a Kassa-Saca kórházban" – erősítette meg Lucia Kočková a kórházat üzemeltető AGEL SK társaságtól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?