Čaputová a magyarok körében is népszerű

Pozsony |

A felmérések szerint a Progresszív Szlovákia államfőjelöltje, Zuzana Čaputová jelentősen vezet a Smer kormánypárt által támogatott Maroš Šefčovič előtt. Čaputová jól mobilizálta a női szavazókat, és a Híd jelöltje, Bugár Béla mögött a 2. legnépszerűbb a magyar választóknál.

A Focus közvélemény-kutató ügynökség február végén készített felmérést Robert Mistrík elnökjelölt megbízásából, aki az eredmény láttán vissza is lépett Čaputová javára. Ebben a kutatásban az első három helyezett eredménye így alakult: Čaputová (26,3%), Šefčovič (20,4%), Mistrík (13,1%). Štefan Harabin kivételével az összes többi jelölt, így a Híd által indított Bugár Béla eredménye is 10 százalék alatt volt.

A kutatás az ország nemzetiségi megoszlását is figyelembe vette. Az ügynökség vezetője, Martin Slosiarik kérdésünkre elmondta, az 1022 megkérdezettből 89 vallotta magát magyarnak, és hozzátette, ez a nemzetiségi minta elég kicsi, ezért nagyon nehezen lehet belőle bármit is kiolvasni. A megkérdezett magyarok körében Bugár volt a legnépszerűbb (30,3%), a második helyen áll Čaputová 13,5 százalékkal, a harmadik pedig Šefčovič (10,1 %). Ebben a felmérésben még Mistrík is szerepel, akire a magyar válaszadók 9 százaléka szavazott volna. Marian Kotlebára, a szélsőjobboldali ĽSNS jelöltjére 6,7%, Štefan Harabinra és Eduard Chmelárra is 3,4-3,4 százalék voksolt volna, míg Milan Krajniak 1,1 százalékos eredményt ért el. A többiekre az egyik megkérdezett magyar választó sem szavazna, ami szintén a kicsi nemzetiségi mintának tulajdonítható. A felmérésben szereplő magyarok 10,1 százaléka nem döntötte el, kire szavaz, és 12,4 százaléka nem venne részt a választáson.

A Focus kutatása a nemek szerinti bontást is figyelembe vette. Ebből kiderül, hogy a nők 27 százaléka választaná Čaputovát, a férfiak közül pedig 15,8 százalék döntene így. Ezzel a három legesélyesebb jelölt közül az ő választóbázisában van a legtöbb nő (64,7% nő és 35,3% férfi). A második helyezett Šefčovičra például a férfiak 15,8 százaléka, a nőknek pedig a 17,6 százaléka szavazna.

A Progresszív Szlovákia (PS) államfőjelöltje, Zuzana Čaputová nők általi magas támogatottságát a Focus közvélemény-kutató intézet vezetője azzal is magyarázta, hogy a hölgyek Čaputovára mint sikeres nőre vetítik a saját ambícióikat is. 

A Focus vezetője, Martin Slosiarik lapunknak elmondta, szombaton reggel lép életbe az a tilalom, melynek értelmében a választásokig már nem lehet nyilvánosságra hozni a közvélemény-kutatások eredményeit. „Nehéz azt megmondani, hogy az ezt követő két hétben hogyan alakul majd a jelöltek támogatottsága. Az viszont megalapozott feltevés, hogy a visszalépett Mistrík szavazóinak egy jelentős része Čaputovához pártol át” – mondta a szakember és hozzátette, hogy a PS jelöltje esetében egy úgynevezett hógolyóhatás is érvényesülhet. Ez azt jelenti, hogy mivel Čaputová esélyesnek számít, így az alacsonyabb támogatottságú jelöltektől hozzá pártolhatnak át a szavazók. Elsősorban az eszmeiségükben közel álló jelöltek szavazói vándorolhatnak Čaputovához.

„Megtörténhet, hogy Bugár választói egy részének elfogadhatóbb lesz a magas támogatottságú Čaputová, hiszen a nyertes csapat tagjai szeretnének lenni” – mondta Slosiarik, és hozzátette, pénteken egy újabb felmérést tesznek közzé, amelyben már nem szerepel Mistrík.

 

Kapcsolódó cikkünk

Az elnökválasztás első fordulójára március 16-án kerül sor. Ha az első körben egyik jelölt sem szerzi meg az érvényes szavazatok több mint felét, március 30-án második fordulót tartanak. Ebben az első kör két legsikeresebb jelöltje méri majd össze az erejét. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?