Szável Imre nyert Csallóköznádasdon

Füle Lajos Vít Konečný
Csallóköznádasd |

Színvonalas mérkőzéseket hozott az V. Polgármester asszony Kupa. A hagyományossá vált, év eleji asztalitenisztornán ezúttal tizenkilencen álltak az asztalok mögé. 

A hazai játékosokon kívül legtöbben a Dunaszerdahelyi járás COOP 2. ligájában szereplő csapatokból érkeztek, rajtuk kívül voltak Lúcsról, Hidaskürtről és Gelléből is. A versenyzőket két hatos és egy hetes csoportba osztották, ahonnan az első öt és a legjobb 6. jutott a tizenhatos kiesési rendszerbe. A kupát végül a bakai, ám ebben a szezonban a COOP 2. ligás csallóköznádasdi csapatban szereplő Szável Imre nyerte. A döntőben a nyárasdi Molnár Gábort győzte le 3:0 arányban. A harmadik helyet a hegyétei Orosz Tibor szerezte meg, aki a bronzmeccsen szintén 3:0-ra győzte le a vámosfalusi Katona Mariánt. „Annak ellenére, hogy kevesebben voltunk, mint az előző versenyeken, a színvonalra nem lehet panasz, remek mérkőzéseket játszottak a versenyzők. A torna érdekessége, hogy két 70 év feletti játékos is részt vett rajta. Füle Lajos a pozsonyeperjesi csapatból 71, a csallóköznádasdi Vít Konečný pedig 78 évesen állt asztalhoz” – mondta a csallóköznádasdi Mészáros György, a torna egyik szervezője. 

Érdekes

V. POLGÁRMESTER ASSZONY KUPA

Csallóköznádasd – egyéni, a 3. helyért: Orosz Tibor–Katona Marián 3:0. 
Döntő: Szável Imre–Molnár Gábor 3:0. 
Végeredmény: 1. Szável Imre, 2. Molnár Gábor, 3. Orosz Tibor, 4. Katona Marián. ⋌

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?