Népművészek figyelem!

f

A kulturális minisztérium legújabb projektje keretén belül 1,5 millió eurót fordít a hagyományos kultúra támogatására.

Professzionális és amatőr népi együttesek, valamint egyéni népművészek is pályázhatnak március 23-ig a Művészeti Alapban kiírt felhívásra. A pályázó együttesek 60 000 euróig, a népművészeg 5 000 euróig igényelhetnek támogatást. Az önköltség az elbírált összeg 5 százaléka. Három alprogramból lehet választani attól függően, hogy a támogatást igénylő szervezet hivatásos vagy amatőr. A harmadik alprogramba pedig a népi mesterségek művelői jelentkezhetnek.

Rigó Konrád kulturális államtitkár nyilatkozata a néphagyomány támogatásával kapcsolatban:

Ezt a programot úgy állítottuk be, hogy ne legyen felszeletelve a támogatás a többségi, a kisebbségi kultúra és a kisebbségi kultúrán belül sem. Így a jelenleg kiírt 1,5 milliós keretösszegből kaphat támogatást a somorjai Csali, a füleki Rakonca, a poprádi Vagonár és a mezőlaborci Kamjana is. Egyedüli feltétel a jó pályázat. A Művészeti Alap pedig ezzel is igazolja, hogy az éves 20 milliós kerete mindenki számára nyitott. Ugyanúgy pályázhatnak minden kiírásában Dél-, és Kelet-Szlovákiából, ahogy Pozsonyból vagy északról is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?