25 éves a Fehér Akác asszonykórus

h

A Csemadok tardoskeddi alapszervezete 2018. december 29-én remek hangulatú, vérpezsdítő nótaestet tartott. Egy nagy sikerű műsort már egy évvel ezelőtt decemberben is rendeztek, de ez most kivételes volt, mert a Fehér Akác asszonykórus 2018-ban ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját.

1993 szeptemberében a helyi nyugdíjasklub vegyes karából Varga Katalin – Kati néni – vezetésével kilépett hét asszony, és alakítottak egy asszonykórust. Tardoskeddi dalokat akartak gyűjteni és énekelni, hogy a régi értékek ne merüljenek feledésbe. Az elején leginkább csak a községi rendezvényeken léptek fel, később máshová is kaptak meghívásokat. 1999-ben neveztek be először a színvonalas Bíborpiros Szép Rózsa többfordulós országos népzenei versenybe. Akkor kapták azt a javaslatot, hogy legközelebb eredeti hazai dalokkal próbálkozzanak. A 2000-ben rendezett egri Palóc Gálára, ahová Méry Margit néprajzkutató biztatására jelentkeztek, már a nevezetes tardoskeddi dudanótákat vitték. Ennek története van, mert az asszonyok először bizony elpirultak a nóták pikánsan félreérthetetlen szövegének még a gondolatára is. Ilyen „csunyákot” ínekőjjünk mink a szinpadon? Csunya – nem csunya: itteni, tardoskeddi, a mienk... Jól tették. A dudanótáknak óriási sikerük volt. Azóta is repertoáron tartják.

Díjzuhatag

Így telt el negyed évszázad. A sikert, elismerést, tiszteletet nem adják ingyen. Ki kell érdemelni. Ezek az asszonyok megdolgoztak érte: próbák végtelen sora, fellépések, utazások. Természetesen megkaptak minden segítséget egyrészt a Csemadoktól, másrészt a falu polgármestereitől. Kele Lajos, aki a megalakulás évében volt polgármester, javasolta a Fehér Akác nevet – az akkori fellépőruhák színe olyan volt, mint egy virágba borult akácfa. Később Bara Mihály, Juhász György és a község mostani polgármestere, Tóth Marián is mindent megtett, hogy az énekkar működhessen. Ahogy teltek az évek, változott a kórus is. Néhányan örökre elmentek, mások már nem tudták vállalni a fellépéseket. Jöttek azonban új tagok, akik folytatták ezt a nehéz, de nagyon szép munkát. 2006-ban Varga Kati néni után Mojzes Erzsébet lett az énekkar vezetője. Az asszonykórus azóta is sikert sikerre halmoz. Fellépnek minden helyi rendezvényen, és végigénekelték a közeli s távoli környéket, felléptek Magyarországon és Ausztriában is. Beneveztek minden népzenei versenyre, és hozták a díjakat. Tán már számát se tudják a rengeteg elismerésnek, arany, ezüst és bronz fokozatnak, amelyet megérdemelten nyertek el. Amire a legbüszkébbek: 2002-ben Pozsonyban megkapták az Aranypáva díjat, 2005-ben Mezőtúron az Aranypáva Nagydíjat, 2008-ban Budapesten a KÓTA díjat, és 2014-ben szintén Budapestről elhozták a Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjének Vass Lajos nagydíját. A szépséges plaketteket úgy őrzik, mint a szemük fényét. Az összes díjat pedig szinte lehetetlen volna felsorolni.

Férfikarral karöltve

Ezt a 25 évet szerették volna úgy istenigazából megünnepelni, énekelni, dalolni, kiállni a közönség elé és megmutatni, mit tudnak. Ám „egyedül” mit sem ér az ünneplés. És Tardoskedden van kivel együtt dalolni. A Vanya István vezette Tardoskeddi Férfikar remek énekeseinél és a kitűnő Tardoskeddi Citerásoknál nincs is jobb társaság egy nótaesten. Mindkét együttes szívesen vállalta a közreműködést. Szabó Imre, a Férfikar tagja pedig külön meglepetés ajándékkal készült. Elsősorban a Fehér Akác asszonyainak, de a közönség minden hölgy tagjának ajánlva szívszorító-szépen énekelte el – Matúš Hlozák tótmegyeri orgonaművész zenei kíséretével – a Sorrentói emlék című dal anyáknak szóló magyar változatát, könnyeket csalva sokak szemébe. Meghívták az énekkar régi tagjait, és aki tudott, örömmel jött el. A 83 éves Varga Kati néni a színpadon nemcsak az énekkarral énekelt együtt, de még két szólóra is vállalkozott. A rendezvény konferansziéja két másodikos gimnazista, Benkő Enikő és Végh Alex volt, akik kifogástalanul, magas színvonalon vezették le a műsort, egyben megismertették a közönséggel az énekkart a kezdetektől napjainkig.

A nótaest főszereplője egyértelműen a Fehér Akác asszonykórus volt. A híres-hírhedt, nevezetes dudanótákkal kezdték, de elénekeltek egy csokorra valót a medvesalji dalokból, s előadtak egy nem népdalokból álló egyveleget is. A Férfikar lakodalmasokkal, betyárnótákkal szórakoztatta a közönséget, a Citerások fellépése önmagában élmény. A nótaest végén Mojzes Erzsébet, az énekkar vezetője mondott köszönetet mindenkinek, aki az elmúlt 25 év alatt segítette az énekkart, majd színpadra vonult az est összes szereplője, és Szabó Imre harmonikakíséretében a közönséggel énekelték el a Palóc himnuszt. A szünetben mindenki megnézhette az Asszonykórus 25 évét bemutató kiállítást. A pompás ünnepség ezzel még mindig nem ért véget, a rendezvénynek ugyanis valódi sztárvendégei is voltak. Fellépett Vanya Róbert, a Budapesti Operettszínház tardoskeddi származású fiatal művésze és neje, Lőrincz Veronika, akik operettdalokat és táncokat adtak elő.

A Faluház nagytermében tűt nem lehetett volna leejteni, a hálás közönség a szereplőkkel együtt örült, dalolt, könnyezett és nevetett. Ezt a nótaestet minden bizonnyal még évekig emlegetni fogják a faluban. Az Asszonykórus hírneve a széles nagyvilágba is eljut, a Férfikar ugyanis kivételesen jó kapcsolatot ápol az egyik legtöbbet olvasott magyar író, Fekete István Chicagóban élő fiával, ifj. Fekete Istvánnal, aki minden levelében élénken érdeklődik a tardoskeddi kulturális élet iránt. Fekete úr természetesen megkapta a mostani parádés nótaest teljes CD-felvételét, hogy ismerjék meg az Egyesült Államokban élő magyarok is, mit tudnak a tardoskeddiek!

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?