Majdnem minden második gyermekrákot nem ismernek fel és nem kezelnek

A Csallóközben a legtöbb a rákos megbetegedés
London |

A világon a gyerekek 43 százalékánál nem diagnosztizálják és nem kezelik a rákot egy szerdán közzétett átfogó tanulmány szerint. A Lancet Oncology című szaklap friss számában közölt kutatás becslése szerint évente a világon majdnem 400 ezer új gyermekrákos eset fordul elő, míg a hivatalos adatok szerint csak mintegy 200 ezer.

 

Az új modell 200 országra készít előrejelzést. Becslésük alapján az összes nem diagnosztizált eset több mint fele Afrikában, Délkelet-Ázsiában és a csendes-óceáni szigetvilágban fordul elő. Ezzel szemben Észak-Amerikában és Európában csak az esetek három százaléka marad felderítetlen.

Ha a helyzet nem javul, majdnem hárommillió további eset nem kap kezelést 2030-ig.

Zachary Ward, a Harvard Egyetem orvosi karának kutatója, a tanulmány szerzője szerint az új modell eddig hiányzó előrejelzésekkel szolgál. A korábbi becslések rákregiszterek adataira hagyatkoztak, azonban a világ országainak 60 százalékában nincs ilyen nyilvántartás. Ahol vezetik is, megesik, hogy a regiszter nem fedi le az ország teljes népességét. Sok eset marad felderítetlen, mert a lakosok jó része nem jut alapellátáshoz.

A tanulmányhoz készített - Global Childhood Cancer Microsimulation - nevű új modell a rákregiszterek adatain kívül az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) felmérései, demográfiai egészségügyi vizsgálatok, valamint az ENSZ gyermekalapja, a UNICEF által kidolgozott háztartásfelmérések adatait is magába foglalja.

A szerzők a tanulmányban szereplő 200 ország mindegyikére közöltek becsült adatot. A világon 2015-ben 224 ezer gyermeknél diagnosztizáltak rákot, ez szerepel a regiszterekben. A becslések alapján azonban 397 ezer gyereknél alakulhatott ki rák, ami azt jelenti, hogy az esetek 43 százalékát nem diagnosztizálták. Az arányok régiónként jelentősen eltérnek, a legalacsonyabb, három százalék Nyugat-Európában (4300 új eset közül 120-at nem ismernek fel) és Észak-Amerikában (10 900 esetből 300-at nem diagnosztizálnak), a legmagasabb, 57 százalék Nyugat-Afrikában (76 ezer esetből 43 ezer marad diagnózis nélkül).

A gyermekrákos esetek száma az egész világon csökken vagy változatlan, a szerzők becslései szerint azonban az új esetek 92 százaléka az alacsony vagy közepes jövedelmű országokban fordul elő, ami magasabb a korábban vélt aránynál. A leggyakoribb gyerekkori rák 2015-ben az akut limfoblasztómás leukémia volt.

A népességnövekedést figyelembe véve 2015 és 2030 között 6,7 millió új eset lesz, ebből 2,9 milliót nem ismernek fel, ha az ellátórendszerek nem javulnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?