A NAKA előtt Kiska megzsarolása

Andrej Kiska

Ondrej Dostál (SaS) feljelentését követően a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálatot indított Andrej Kiska államfő megzsarolásának ügyében. Robert Fico tagadja a zsarolás vádját.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálatot indított zsarolás gyanújában – közölte tegnap a rendőrség. Pénteken a Főügyészség még azt állította, hogy nem akar belefolyni a közjogi méltóságok közötti kibékíthetetlen ellentétbe, s csak akkor fog lépni a zsarolás gyanújában, ha az ügyben feljelentést tesznek. Andrej Kiska ezt elutasította. „Ha a Főügyészség lépni kíván az ügyben, mindenben együttmű-ködöm, kész vagyok megmutatni a birtokomban levő dokumentumokat, melyekből egyértelműen kiderül, hogyan zajlott le a zsarolás” – közölte tegnap az államfő. Kiska múlt pénteken jelentette ki, hogy a fivérével közös cég ellen indított újabb vizsgálat bosszú azért, mert közölte, hogy Robert Ficót nem hajlandó kinevezni az Alkotmánybíróság elnökévé. Az államfő és Fico két alkalommal találkozott az alkotmánybírók megválasztása előtt. A Smer elnöke, bár nem tagadja a találkozót, állítja viszont, hogy nem hangzott el az, amit Kiska állít. A zsarolási ügyben végül Ondrej Dostál (SaS) ellenzéki képviselő tett feljelentést.

A Kiska cége elleni nyomozást korábban két nyomozó lezárta, Robert Hrušovsky ügyész viszont vádemelési javaslatot tett adócsalás gyanújában. Közben a cég 2015-ben elismerte a könyvelési hibát, visszafizette a 150 ezer eurót és kifizette a kirótt büntetést. Ennek ellenére Robert Fico Ladislav Bašternákhoz hasonlította Kiskát. Bašternákot több millió eurós adócsalás vádjában első fokon bűnösnek találta bíróság, de a rendőrség más adó-visszaigénylési ügyben is vizsgálódik.

Robert Fico évek óta Bašternák lakásában lakik. Kiska szerint cégét és Bašternákot nem lehet egy lapon említeni. „Nem lehet összehasonlítani egy sofőrt, akit gyorshajtáson kapnak, azzal, aki autót lop” – közölte Kiska. Az események láncolatát Fico bosszújának tartja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?