Hétvégén megkezdődik a szerves hulladék elszállítása Vágsellyén

Ha a fél város komposztál(na)
Vágsellye |

Az első márciusi hétvégén megkezdődik Vágsellyén a szerves hulladék gyűjtése és elszállítása. A város a családi házak, társasházak és a kertészeti telepek elől fogja elszállítani a szemetet.

 

A városháza tájékoztatása szerint pénteken Vágvecse városrészből, szombaton pedig Vágsellyéből szállítják el a biológiai hulladékot.

A magisztrátus elmondta, hogy az elszállításra kihelyezett ágakat darabokra kell nyírni, meg kell kötözni és zsákokba, kosarakba vagy ládákba helyezni. „A gyűjtés során ezek ki lesznek ürítve és a tulajdonosok visszakapják őket. Egy köteg vagy zsák legfeljebb 25 kilogramm lehet" – mondta Koller Erika, a városi hivatal munkatársa. A szerves hulladék elszállítására a társasházak környékét önerőből csinosító lakók is számíthatnak. „A lakóházak által termelt zöldhulladékot a kihelyezett konténerekből gyűjtik össze" – tette hozzá Koller.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?