Reicher Gellért
Komótosan baktatunk felfelé a pozsonyi Csemadok-székház körlépcsőjén. Reicher Gellért, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes szervezőtitkára a második emeletre irányít bennünket, hogy a szebb napokat látott elnöki irodában elbeszélgessünk egy kávé mellett életről, munkáról, táncról, barátságokról.
Az épület kong az ürességtől, egykori fénykorának s vele együtt a Csemadok virágkorának is leáldozott, ahogy Gellért felett is elszálltak az évek: maholnap hetvenéves lesz. Néhány hónappal fiatalabb csak a Csemadoknál, ahol életének kétharmadát töltötte, és ahol mára Papa lett belőle – húsz éve is van már annak, hogy néptáncosaink – nem csupán a Szőttesben, hanem országszerte – ezzel a névvel illetik Gellért mindig mindenkivel szót ért, harmincéves ismeretségünk alatt nem hallottam hangosan vitázni, méltatlankodni vagy panaszkodni, legfeljebb ironikus megjegyzést tett erre-arra, azt is ízes püspöki nyelvjárásban, hogy akinek szól, még az se szívhassa mellre, hanem jót derüljön rajta. Egykedvűségét is jókedvnek tudja álcázni, apolitikus, kerül minden szélsőséget, egyszerűen püspökinek, helyesebben püspöki magyarnak vallja magát.
Püspökiről jót vagy semmit? Mikor került kapcsolatba a tánccal? Miért nem tanult tovább érettségi után? Mit dolgozott? Miért fűzik eltéphetetlen szálak a Szőtteshez? Volt-e kiemelkedő fellépéssorozata, volt-e aranykora a Szőttesnek? Mennyiben más ma a csapattal dolgozni, mint régen? Mióta a fellépéseket szervezi, nem is állt színpadra? Meddig lehet ezt csinálni – gondoskodni egy országszerte ismert együttesről? Ősszel infarktusa volt, már rendben van? Mit mondanak az orvosok? Hogyan tud majd élni a Szőttes nélkül? Ezekre a kérdésekre is választ kap, ha elolvassa Ferenczy Éva interjúját a Vasárnap már megvásárolható számában!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.