Béremelés az esztergomi Suzukiban

Suzuki
Esztergom |

A vállalat és az üzemi tanács megállapodása szerint 2019-ben 18 százalékkal emelik a termelésben dolgozók alapbérét.

A társaság tájékoztatása szerint december óta tárgyaltak az üzemi tanáccsal és a bérfejlesztés minden pontjáról megegyezésre jutottak. A tárgyalás alapját az üzemi tanács által benyújtott javaslat képezte.

A megállapodáson felül a Magyar Suzuki további juttatásokat biztosít dolgozói számára, mint a jelenléti pótlék, a fix műszakpótlék, az üzemi meleg étkezés, az ingyenes buszjárat, a temetési és házasságkötési támogatás, a gyermekszületési támogatás és a törzsgárda jutalom.

A múlt évben a termelésben dolgozók átlagos alapbéremelése 12,5 százalék volt. A vállalat 2018-ban és 2019-ben együttesen 30,5 százalékos bérfejlesztést hajtott végre a fizikai dolgozók körében.     A 2017-es pénzügyi évben a Magyar Suzuki Zrt. teljes nettó árbevétele elérte a 2101,8 millió eurót, a teljes bevétel 91,7 százaléka exportból származott. A cég mintegy 3 ezer dolgozót foglalkoztatott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?