Bugár már unja, hogy neki kell kibékítenie a közjogi méltóságokat

Bugár Béla

Bugár Béla, a Híd elnöke és a parlament alelnöke már unja, hogy mindig, amikor két közjogi méltóság összekap, neki kell magyarázkodnia és elsimítania a nézeteltéréseket. Bugár azokra az információkra reagált, melyek szerint Robert Fico, a Smer-SD elnöke állítólag megzsarolta Andrej Kiska államfőt.

„Az elnök úrral nem egyszer beszéltünk telefonon és személyesen is, négyszemközt. Nemcsak most, hanem akkor is, amikor nagyon komoly események történtek az országban. Ezeknek a párbeszédeknek a tartalmát bizalmasnak tekintem, ezért soha nem fogok nyilvánosan beszélni róluk” – jelentette ki pénteken Bugár, hozzátéve, hogy a két közjogi méltóság felnőtt ember, akiknek a vitás ügyeiket maguknak kell megoldaniuk, civilizált módon.

Kiska pénteken kijelentette, hogy a KTAG cég ügyvezető igazgatója ellen indított büntetőeljárás Robert Fico, a Smer-SD elnökének bosszúja azért, mert az államfő azt üzente neki: nem nevezi ki őt az Alkotmánybíróság élére, tehát elutasította, hogy az Alkotmánybíróságon töltse a politikai nyugdíját. Hozzátette: a büntetőeljárás indítványából világos, hogy ellene is eljárás fog indulni, miután lejár az elnöki mandátuma. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem engedi magát megfélemlíteni vagy zsarolni, és védekezni fog.

Kapcsolódó cikkünk

Kiska utalt rá, hogy Fico az ellene folytatott küzdelem során visszaélt a közintézményekkel is. A fenyegetésekről állítólag tudott Bugár Béla (Most-Híd), a parlament alelnöke és Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő is. Kiska állítása szerint Bugár adta át neki Fico üzenetét, miszerint a Smer-SD elnöke pályázni fog az alkotmánybírói posztra, és az államfő vagy kinevezi őt az Alkotmánybíróság elnökének, vagy tovább fog harcolni ellene. Az elnök erről tájékoztatta Pellegrinit is, aki néhány, Ficóval közös találkozón is részt vett.

Kiska pénteken arra is rámutatott, hogy Fico decembertől tartózkodott a személyeskedő támadásoktól. Mint mondta, azt üzente a Smer-SD elnökének, hogy nem nevezi ki őt, legutóbb január 18-án.

Fico elutasította Kiska vádjait, miszerint befolyásolta a rendőrséget és az ügyészséget. Azt állítja, hogy még csak nem is sejtette, hogy eljárást indítanak a KTAG cég ügyvezető igazgatója ellen. Kiskát a volt kormányfő csalónak és hazugnak nevezte.

„Megvádolni a SZK közjogi méltóságát, parlamenti képviselőjét és a legerősebb politikai párt elnökét azzal, hogy zsinóron rángatja a rendőrséget és az ügyészséget, és hogy ezek az intézmények parancsszóra, egy telefonhívást követően, 24 órán belül eljárást indítanak egy konkrét személy ellen - ez kemény” – mondta Fico. A bűnüldöző szervektől azt várja, hogy reagálni fognak ezekre a vádakra, és elutasítják azokat.

A büntetőfeljelentéssel kapcsolatban Kiska elmondta, hogy soha nem sorolt volna a cég többletköltségei közé olyan kiadásokat, amelyek nincsenek kapcsolatban a jövőbeni hozammal. Tiszteletben tartja ugyanakkor, hogy a pénzügyi igazgatóság máshogy vélekedett erről, és nem ismerte el a többletköltséget.

Andrej Kiska államfő adóügyeivel összefüggésben büntetőeljárás indult Eduard K., a KTAG ügyvezető igazgatója ellen. Az eljárás egy 146 000 euró összegű, jogosulatlan áfa-visszaigényléssel lehet kapcsolatban. A KTAG cég fizette Kiska elnöki kampányát, majd az összeget többletköltségként számolta el, az adóhivatal azonban ezt nem hagyta jóvá. Korábban maga az államfő is betöltötte az ügyvezetői posztot. Amíg hivatalban van, nem indítható ellene eljárás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?