Folytatódik a téli sorozat Dunatőkésen

díjugratás
Dunatőkés |

Két őszi forduló után szombaton és vasárnap a harmadik lesz műsoron a Hall Showjumping Tour téli díjugrató-sorozaton. 

Mindkét napon 9 órakor indulnak a versenyek a Czajlik-rancs fedett lovardájában. „Az előzetes nevezésekből kiszűrhető, hogy az eddigi pontszerzők újra eljönnek, de várjuk az új lovasokat is, azokat, akik ezúttal kapcsolódnak be a téli szériába – mondta lapunknak Czajlik Zsuzsanna versenytitkár. – Versenyünket külföldön is népszerűsítjük, ami hozhat újabb indulókat, ugyanakkor a visszajelzésekből tudjuk, hogy a talajminőség ebben az időszakban még korlátozza a lovasok ugróedzéseit, ezért várhatóan elég sokan kiesnek a mezőnyből, de bízom benne, hogy 60–70 ló elindul a hétvégén. Mi mindenesetre nagy erővel készülünk, hogy minden zökkenőmentesen történjen.” Mindkét napon négy számban – 80, 100, 110 és 120 centis magasságokon – lesznek versenyek, ezúttal Eduard Petraic horvát pályaépítő jelöli ki a pályát, ami versenyszámonként változik. Három hazai lovas is lesz a mezőnyben: Varga Lenka, Alföldy Lilla és Varga Liliána ül a Czajlkik-rancs képviseletében nyeregbe. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?