Az ellenzék szerint Szlovákia a Kuciak-gyilkosság után most válaszút előtt áll

Kuciak
Pozsony |

Az ellenzéki OĽaNO és SaS képviselői úgy gondolják, hogy egy évvel az újságíró-gyilkosság után Szlovákia még mindig válaszút előtt áll. Mindkét párt megegyezik abban, hogy Szlovákia demokratikus ország, és csak az embereken múlik, hogy melyik utat választják.

 

„Mások az arcok, de a módszerek nem. Még mindig hatalmas ügyek állnak megoldatlanul. A polgári összefogást azonban mindenképpen pozitívan értékeljük" – nyilatkozta Veronika Remišová OĽANO frakcióvezető a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Richard Sulík, az SaS elnöke szerint Szlovákia demokratikus ország, amelynek lakói azonban elveszítették a hitüket az igazságszolgáltatásban. „Kizárólag az emberek képesek egy olyan politikai közeget létrehozni, amelyben a maffiának nem lesz helye. Három választás áll előttünk – az államfőválasztás, az EP-választások és a parlamenti választások -, ami három esély arra, hogy Szlovákia a helyes utat válassza" – hangsúlyozta.

 

Igor Matovič, az OĽaNO elnöke szerint a korrupció és a maffia elleni harcból, amely átvette a hatalmat az ország, a rendőrség és az ügyészség felett, mára közügy lett. Matovič egyszersmind felszólította Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfőt, hogy szakadjon el a Smer-től.

Az OĽaNO és az SaS véleményét a parlamenten kívüli Polgári Konzervatív Párt (OKS) is osztja. „A két fiatal brutális meggyilkolása felrázta az embereket, akik szerte az országban kimentek az utcákra és a tüntetésükkel a vezetők tudtára adták, hogy elegük van a fehérgalléros bűnözés beszivárgásából a politikába és az állami szervekbe" – nyilatkozta Ondrej Dostál, az OKS elnöke. Szlovákiának Dostál szerint olyan emberekre van szüksége, akik hasonló bátorságot tanúsítanak, mint azt tette Ján Kuciak is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?