A rendőrség nem akadályozza a gazdák traktoros bevonulását Pozsonyba

traktoros felvonulás
Pozsony |

A rendőrség nem fogja megakadályozni, hogy a gazdák bevonuljanak Pozsonyba, de feltételül szabták a közlekedés biztonságát és folyamatosságát. Erről keddi sajtótájékoztatóján számolt be a pozsonyi rendőrség. Az elégedetlen gazdák az egész országból elindultak a fővárosba, ahol az illetékesekkel akarnak tárgyalni a mezőgazdaság helyzetéről. A gazdák egy része a mezőgazdasági gépeiken már bevonult Pozsonyba.

 

Róbert Bozalka rendőrfőkapitány-helyettes elmondta: nem fogják akadályozni a gazdákat a véleménynyilvánításban, ugyanakkor vigyázni fognak a közlekedés biztonságára és folyamatosságára. Hozzátette: a helyzet most még bonyolultabb a D4-es autópálya és az R7-es gyorsforgalmi út építése, valamint a Malomligeti (Mlynské nivy) út felújítása, illetve az ezekkel összefüggő forgalomkorlátozások miatt. A rendőrség rendkívüli intézkedéseket vezetett be, ezek keretében több járőrt küldtek az utakra, híváskezelő központot létesítettek, illetve online kamerákat szereltek fel a legforgalmasabb útszakaszokon.

 

Adrian Pavlík, a Pozsonyi Kerületi Rendőrség vezetője szerint a rendőrség nyomon követi a különböző régiókból érkező gazdák teljes útját Pozsonyig. „Kommunikálunk Pozsony városával, hogy biztosíthassuk a közlekedés biztonságát és folyamatosságát, ugyanakkor pedig lehetővé tehessük számukra, hogy elmondhassák a követeléseiket” – mondta Pavlík.

Az elégedetlen gazdák szerdán (2. 20.) a kormány, a Belügyminisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium képviselőivel akarnak tárgyalni a kisgazdák helyzetéről, az Agrárkifizető Ügynökség működéséről és más témákról. A kis és közepes termelők 2018 júniusában is traktorokkal vonultak Pozsonyba. Kedden száz traktor érkezhet a fővárosba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?