„Ó, az ember Itáliában nem a kellemességet keresi, hanem az életet” Az 1900-as évek. A középosztálybeli fiatal lány, Lucy Honeychurch unokatestvérével és egyben gardedámjával, Charlotte Bartlettel Firenzébe utazik. Tavasz van, kéken virítanak az ibolyák, a napfény megcsillan az Arnón, Olaszország és a világ tündököl. A Bertolini panzióban egy sereg utazó kedvű angol száll meg, köztük Miss Lavish, a bohém regényírónő, a barátságos pap, Mr. Beebe és a két kissé együgyű vénkisasszony Teresa és Cathrine Alan.
Lucyt és Miss Bartlettet azonban csalódás éri: a szobájukból a sivár belső udvarra nyílik kilátás. A különc, szinte tapintatlanul őszinte és egyfolytában filozofáló Mr. Emerson felajánlja, hogy cseréljenek szobákat vele és a fiával, George-dzsal. Ezzel a „felháborítóan illetlen” ajánlattal megkezdődik Lucy életében egy különösen meghatározó hét, ami után semmi sem lesz már ugyanolyan.
A könyv első része Olaszországban, második része pedig Angliában, Lucyék otthonában, Szeles Zugban játszódik. Olaszország a szabadság, az érzékiség, a művészetek, a kibontakozás, a szerelem és a boldogság metaforája. Ez a teljesen más világ Lucyban is nyomot hagy, mégsem elég bátor vagy lázadó ahhoz, hogy azonnal átugorja a korlátokat, és vállalja a valódi érzéseit és gondolatait.
A regény bizonyos szereplői a konvenciók rabjai, nem is tudnak róla, fel sem tűnik nekik, hiszen természetesnek veszik (Mrs. Honeychurch, Cecil, Mr. Eeager), kínosan ügyelnek az erkölcsi normák és a kényelmetlen, merev illemszabályok megtartására (Charlotte Bartlett), egyensúlyozni próbálnak a két véglet között, az arany középutat választva (Mr. Beebe), vagy éppen fütyülnek az egészre (Miss Lavish, Freddy, Lucy öccse), sőt még nyíltan ellene is beszélnek (Emersonék).
Az író jól megformálta a mellékszereplőket, a főhős viszont felszínesre, unalmasra és elnagyoltra sikerült. Lucy személyiségtelen, nincsenek saját gondolatai vagy véleménye, butuska, naiv és abszolút befolyásolható. És folyton zongorázik. Körülbelül ennyi. Már a filmben sem értettem, miért van úgy oda érte mindenki, ez úgy tűnik, örök rejtély marad a számomra. Egy érdekesebb főszereplő sokat hozzáadott volna a könyvhöz. Nem éreztem a történetet vontatottnak, bár voltak lassabb és kevésbé izgalmas részek, legfőképp a hangulatáért szerettem. Találtam benne néhány különösen szép tájleírást, idézetet, de néhány gondolatmenet zavaros és érthetetlen volt, vagy nem volt egyértelmű, hogy éppen ki beszél. Forster híres írónak számít, mégis szerintem nem jobb az átlagnál, nem igazán fedeztem fel nála semmi átütőt vagy eredetit.
A Szoba kilátással egy kellemes, századelős romantikus regény, tele hosszú elmélkedésekkel. Ritka az ilyen, de szerintem a belőle készült filmváltozat James Ivory rendezésében messze felülmúlja a könyv színvonalát, talán mert a történet jobban ki tudott bontakozni a filmvásznon, Toscana gyönyörű tájain. „Az élet nyilvános hegedűkoncert, ahol menet közben kell megismerkedni a hangszerrel.”
Benyovszky Adél
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.