15 hellyel bővült a felújított füleki óvoda

felújított füleki óvoda
Fülek |

Összesen 15 gyerekkel több járhat mostantól a losonci járásbeli Füleken található, Štúr utcai óvodába, a helyi önkormányzat ugyanis 726 000 euróból felújíttatta. A 2013-as, beázás miatti részleges felújítást leszámítva ez volt az első teljes felújítás az épület 1979-es felépítése óta.

 

„Hőszigetelték az épületet és a tetőt, kicserélték az ablakokat, befalaztak egy nagy erkélyt az emeleten, felújították az illemhelyiségeket és a mosdókat. A hozzáépített résznek köszönhetően 15 hellyel bővült az épület kapacitása“ – magyarázta Agócs Attila, a város polgármestere, aki szerint az építkezés nemcsak tágasabbá, hanem energiatakarékosabbá is tette az épületet.

Az építkezéshez szükséges pénzt öt forrásból gyűjtötték össze. „A legnagyobb összeget, 428 000 eurót, az Integrált Regionális Operatív Program keretén belül kaptuk. A kormány a tavalyi füleki kihelyezett ülésén 57 000 euró értékű speciális támogatást ítélt meg a városnak. Ezen kívül saját forrásból és hitelből gazdálkodtunk. A Filbyt helyi lakásépítő társaság is sokat segített, ők saját forrásból felújították a kazánházat“ – sorolta a polgármester.

 

Kapcsolódó cikkünk

A polgármester azt is elmondta, hogy a város már hosszabb ideje küzd a helyszűkével az óvodákban. „Nagyjából 40 hely kellett volna, másrészt azonban ezeknek az óvodáknak az épületei is olyan romos állapotban voltak, hogy évekig készültünk rá, míg fel tudtuk újítani őket“ – magyarázta Agócs, hozzátéve, hogy a másik, Daxner utcai óvodában már megnőtt a férőhelyek száma, 20 hellyel.

Kecskeméti Ilona óvodaigazgató elmondása szerint az előkészületek már 2018 májusában megkezdődtek, amikor az óvodának ideiglenesen egy másik helyre kellett költöznie. „Már évek óta vártunk erre a felújításra. Az óvoda kívül-belül megújult“ – mondta, hozzátéve, hogy az udvarra, amely a téli hideg miatt hozzáférhetetlen volt, még nagy munkák várnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?