Petícióban tiltakoztak a lakosok a zöldterület beépítése ellen

újvár petíció
Érsekújvár |

Az újabb zöldterület beépítése ellen tiltakozók nagyobb számban vettek részt az indulatoktól, heves vitáktól sem mentes lakossági fórumon, mint azok, akik támogatják a garázsok építését. A városházán tartott csütörtöki találkozón jelen volt Klein Ottokár Érsekújvár polgármestere és néhány városi képviselő.

Városi tulajdonban lévő területen, a Pázmány Péter Gimnázium körbekerített, tágas udvara közelében eredetileg hatvan garázs építését tervezte a város, de egy másik variánsban már csak harminckilenc garázs van. A Nyárhíd és a Fecske utca, valamint a környék lakói petícióban tiltakoztak a tervek ellen. Mintegy ezren nehezményezték, hogy újabb zöldterületet akarnak lebetonozni a városban. Az idei költségvetésből 620 ezer eurót szánnak a betongarázsok építésére, az összeget erre a célra a testület már jóváhagyta. A lakossági fórumon felszólalóknak nem tetszett, hogy a város vezetése nem kérte ki a véleményüket még az összeg jóváhagyása előtt. Klein Ottokár a fórumon elmondta, pont ezen a környéken nőtt fel, itt élt több mint húsz évig a szüleivel. Komoly parkolási gondok vannak a környéken és sokan vennének szívesen garázst. Akadnak lakók, akik több kilométert kénytelenek megtenni kerékpáron, mert csak a Háromhidak lakónegyedben tudtak garázst vásárolni. Eva Polerecká (Híd) képviselő már korábban javasolta, hogy ezt a tételt hagyják ki a költségvetésből, ám a huszonöt képviselőből csak tizenketten támogatták. A petícióban az áll, hogy az új beruházás kedvezőtlenül hatna a Nyárhíd és a Fecske utcában élők életének a minőségére, még nagyobb lenne a forgalom és a zaj ezen a környéken. A tiltakozók elmondták, hogy több parkolóhelyre lenne szükségük, mert a városba érkező gépkocsivezetők hétköznap elfoglalják a helyeket a lakóházaik előtt. Fiatalok is részt vettek a lakossági fórumon, akik a gimnázium bekerített területén szívesen látnának új sportpályát, ahol kosárlabdázhatnának, vagy futballozhatnának. Érsekújvár vezetése azt tervezte, hogy a garázsokért kapott pénzből felújítaná a közelben lévő vízelvezető csatornákat, mert esős időben áll a víz az utakon. A panaszosok elmondták, hogy revitalizáció alatt nem garázsok építését értik, hanem azt, hogy parkosítják a környéket. Jaroslav Mrváň a városi hivatal területfejlesztési és építészeti osztályának vezetője bemutatta a készülő terveket és hangsúlyozta, hogy több verziót is kidolgoztak, de egyiket sem tekintik véglegesnek, ezért is bocsájtották vitára a látványterveket.

Két érsekújvári lakos volt jelen, akik szeretnének garázst vásárolni a környéken, a többiek hangosan tiltakoztak az újabb betonépület felhúzása ellen. Látszólag nem született egyezség a város vezetése és a jelenlévő lakosok között, de elhangzott, hogy az érintett felek folytatják a párbeszédet, hogy olyan megoldás szülessen,melyet az itt élők is elfogadnak. Akadt egy idős asszony, aki saját tervet készített a környék parkosítására és a rajzon külön-külön bejelölt minden lehetséges új parkolóhelyet a lakóházaik előtt.

 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?