Továbbra is migránsokkal riogat a Fidesz

Orbán Viktor
Balatonalmádi |

Kiemelt biztonsági intézkedések mellett, Mészáros Lőrinc egyik Balaton-parti szállodájában tárgyalt a Fidesz-frakció „Soros György tervéről” és az új családpolitikai intézkedésekről.

Hol vannak már azok az idők, amikor a média munkatársai még bemehettek abba a szállodába, ahol a Fidesz-frakció tartotta kihelyezett ülését? Az idilli állapot már régóta nem jellemző, de legalább a szálloda bejáratához azért még a legutóbbi időkig is odafértek az újságírók, így el lehetett kapni a párt vezetőit egy-egy rövid nyilatkozatra. Ehhez képest most Balatonalmádiban még a szállodához vezető utat is lezárták, az épületben pedig a frakció tagjain kívül csak a személyzet tartózkodott, vendégek erre a három napra nem foglalhattak szobát. A szálloda nemrég került Mészáros Lőrinc érdekeltségébe.

Mint ahogy lassan a múlt részévé válik az is, hogy a frakcióülésről érdemi információk szivárognak ki – például olyanok, hogy Kövér László házelnök bírálja és az Országgyűlés tekintélye aláásásának tartja, hogy a Fidesz egy nap alatt terjeszt be, „vitat meg” és fogad is el fontos törvényeket.

Mostanában már nem szivárognak ki hasonló, belső kritikáról szóló hírek, amit meg lehet tudni a zárt ajtók mögött zajló tanácskozásokról, abból is az derül ki, hogy megszűntek a belső viták, véleménykülönbségek a Fideszben. Ma egy frakcióülés sokkal inkább szól arról, hogy a pártvezetés felmondja a tagoknak az éppen aktuális kommunikációs paneleket. Balatonalmádiban „természetesen” Soros György és az Orbán Viktor által múlt héten bejelentett 7 pontos „családvédelmi akcióterv” volt a fő téma.

Kocsis Máté frakcióvezető sajtótájékoztatója szerint először a „Magyarországot is érintő brüsszeli bevándorláspárti tervek” kerültek napirendre. Kocsis szerint ugyanis „a brüsszeli tárgyalóasztalokon már most megjelentek olyan tervek, melyek célja, hogy Soros György szándékainak megfelelően bevándorlókontinenssé tegyék Európát”. A Magyar Nemzet szerint Orbán Viktor azt mondta a frakciótagoknak: ha a májusi EP-választás után az Európai Parlamentben „bevándorláspárti többség lesz, újra fogják indítani a bevándorlók tömeges behozatalát”.

Az akciótervvel kapcsolatban a kormányfő úgy fogalmazott, júliustól mindent szeretnének működésbe hozni, így a tavaszi parlamenti ülésszak legfontosabb feladata azoknak a törvényeknek az elfogadása, amikre a terv épül. A kormányfő megemlítette az ország külkapcsolatait is, szerinte ezek „konszolidálása jól halad”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?