A fiatalokon 
a hangsúly Gútán

DAC kézilabda: Kevés lőtt gól, hat őszi pont
Gúta |

Sereghajtóként kezdi a tavaszi szezont a gútaiak férfi-kézilabdacsapata az I. liga A csoportjában, amely ma 18 órakor a Cífer otthonában lép pályára.

„Távozott két átlövőnk, mindketten kulcsjátékosok voltak – Bandri Dániel Németországban, Jaroslav Petráš pedig Stupaván folytatja pályafutását. Két rendkívül gólerős játékosról van szó, az ő hiányukat a csapat biztosan meg fogja érezni, ugyanakkor több tehetséges fiatal játékossal vágunk neki a tavaszi szezonnak, akikben száz százalékig megbízunk – árulta el Gőgh Péter edző. – Mindenképpen szeretnénk erősíteni, jelenleg két-három játékos átigazolásán dolgozunk, hiszen a fiataloknak szükségük van olyan tapasztalt egyéniségekre, akikre támaszkodhatnak. A vágsellyei Šátek, valamint egy román játékos is a kívánságlistánkon szerepel.ˮ A gútaiak ma az utolsó előtti helyen álló Cífer otthonában próbálják meg kiharcolni a győzelmet a 13. forduló mérkőzésén, és egy esetleges diadallal elmozdulnának az utolsó helyről. „Nehéz dolgunk lesz, de egy verhető ellenféllel állunk szembenˮ – tette hozzá Gőgh Péter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?