„Nem szakadt ránk az ég”

fic

Fico még ellenőrzi a Smer parlamenti frakcióját, de a pártjában egyre gyengül.

Második nekifutásra sem sikerült egyetlen alkotmánybíró-jelöltet sem megválasztania a parlamentnek. Andrej Danko szerint „nem szakadt ránk az ég”, nem új dolog, hogy nehezen megy az alkotmánybíró-választás, volt már rá példa korábban is, nem történt semmi különös. 

De igen. Sok különös dolog történt a parlamenti választás során. A legszomorúbb természetesen az, hogy bár sokak – köztük koalíciós és ellenzéki politikusok – szerint is sok alkalmas és jó jelölt volt a 39 jelentkező között, mégsem sikerült egyet sem megválasztani.

A fő felelősség ezért a helyzetért természetesen a kormánykoalícióé. Van legalább 76, de inkább 79 voksa, amivel könnyedén megválaszthatott volna legalább 6, de akár 18 jelöltet is. Már 6 jelölttel is sokat javult volna a helyzet, hiszen hétfőtől négy bíróval kell „működnie” a törvény szerint 13 tagú testületnek. A koalícióból is leginkább a Smert terheli felelősség: képviselői a két választási forduló során sem voltak képesesek egyetlen érvényes szavazatot sem leadni.

Megkerülhetetlen Robert Fico felelőssége, aki állítólag megtorpedózta a három párt által csütörtök délutánra kialkudott egyezséget.

Nem valószínű, hogy Fico azért állította partvonalra pártja képviselőit, mert nem tetszett volna neki a nélküle született megállapodás. Egyszerűen nem hagyta szavazni őket.

A Smer elnöke már egy ideje elszabadult hajóágyúként viselkedik, mindent sértett egójának rendel alá. Az látszik a választások „eredményéből”, hogy a párt parlamenti frakcióját még teljesen a hatalmában tartja, erre utal legalábbis a 49 érvénytelen smeres voks. Pellegrini tegnapi reakciója azonban azt mutatja, hogy a pártban igenis vannak ellentétek. A kérdés csak az, hogy a jelenlegi kormányfő kenyértörésre meri-e vinni a dolgot pártelnökével.

Az SNS-től ugyan senki sem várja, hogy a jogállam védelmében szembe megy Ficóval, a Híd azonban lehetett volna határozottabb a választás során. Ugyan Bugárék érdeme (is) a nyílt szavazás, ami most teljes egészében megmutatta a választás hátterét, de lehettek volna „merészebbek” is. Már azzal erőt vagy legalábbis bátorságot mutattak volna a Smer irányába, ha néhány jelöltet megválasztanak az ellenzék segítségével.

Persze ehhez kell(ene) egy tárgyalóképes ellenzék is. Az alkotmánybíró-jelöltek megválasztásának kudarca ugyan elsősorban a kor-mánykoalíció sara, de nem vet jó fényt az eredmény az ellenzékre sem. Az, hogy a két, magát a demokrácia védelmezőjének feltüntető párt – az SaS és az OĽaNO – sem talált 18 olyan jelöltet, akit minden képviselőjük támogatni tudott volna, nem azt mutatja, hogy mindent megtettek az Alkotmánybíróság működőképessége érdekében. Úgy tűnik, nekik is jól jön ez a helyzet, amikor sajtótájékoztatókon és nyilatkozatokban lehet „védeni” a jogállamot.

Kérdés, hogy a következő másfél hónapban, az újabb alkotmánybíró-választásig az érintetteknek sikerül-e összeszedniük a bátorságukat és letörni egójukat legalább annyira, hogy minimum az Alkotmánybíróság alapvető működéséhez szükséges 6 jelöltet megválasszák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?