Ma a mezőgazdászokkal találkozik Pellegrini Kassán

Peter Pellegrini kormányfő a Kassai Kerületi Rendőr-főkaptiányságon várta a mezőgazdászokat
Kassa |

Peter Pellegrini kormányfő Milan Lučanský országos rendőrfőkaptiánnyal és Jana Maškarová rendőrfőkapitány-helyettessel együtt jelent meg ma délelőtt a Kassai Kerületi Rendőr-főkaptiányság épületében, hogy a kelet-szlovákiai mezőgazdászokkal találkozzanak. 

A reggel kilenc órára tervezett találkozón - melyről egyébként több újságíró is csak ma reggel értesült - Pellegrini elmondása szerint egyetlen mezőgazdász sem jelent meg. „Én nem vagyok megszokva az ilyesfajta viselkedéshez. Ha valakinek valami problémája van, az személyesen próbálja meg megoldani a nehézségeket, nem pedig a tévében, különféle teátrális megjelenésekkel vagy a pozsonyi közúti közlekedés blokkolásával. Most elmegyek és meglátogatom Rudolf Schustert a kórházban, aztán visszatérek ide, a rendőrség épületébe. Remélem, hogy nemsokára a mezőgazdászok is megjelennek, hogy beszélhessünk a problémákról” – nyilatkozta az újságíróknak Peter Pellegrini. 

A hírt a nap folyamán frissíteni fogjuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?