Reszkessetek, baktériumok, jönnek a robotok!

*

Egy frissen takarított szállodaszoba, bár tisztának tűnik, tele van baktériumok millióival. Így van persze ezzel a saját hálószobánk is, csak nem alszik benne nap, mint nap más. Az egyik új fejlesztésű gép ezzel az örökzöld problémával próbál megküzdeni.

A közelmúltban a Houstoni Egyetem tanulmánya kimutatta, hogy egy szállodai szobában a felületek 81 százaléka káros baktériumokat tartalmaz. A CleanseBot névre keresztelt robot mesterséges intelligenciával valamint számos érzékelővel bír, és az UV-fény segítségével próbálja eltüntetni a baktériumokat és poratkákat.

Nemcsak a szállodai szakemberek részére fejlesztették ki a kis méretű készüléket, de a pedáns turisták számára is: máris nagyon sok utazó érdeklődik a szerkezet iránt, hogy saját maga végezhesse el a tisztogatási műveletet.

Központi szerepben a szállodai ágyak vannak. A fáradt utazók első dolga, hogy rávessék magukat ruhástól a szépen megvetett ágyakra, így a frissen mosott ágyneműre rárakódnak a repülés során felszedett szennyeződések. Elsősorban tehát az ágyakat fertőtlenítik majd a baktériumoktól. Ez azért is fontos, mert előfordul, hogy a két személyes ágyban csak egy valaki fekszik majd, aki nem használja a mellette megvetett fekvőhelyet – vagy legalábbis úgy tűnik, hozzá sem ért, legfeljebb rápakolta az estére kikészített ruháit. Ilyenkor hajlamos a szállodai személyzet arra, hogy ne cserélje ki a másik ágy textiljeit.

A készüléket ráhelyezik az ágyra, és beállítják az időt 30 vagy 60 percre.  Ez alatt meg lehet inni egy capuccinót vagy egy koktélt a bárban, közben pedig a szobában a robot megtisztítja és fertőtleníti a párnákat és paplanokat. A készülék bekúszik a legnehezebb paplanok alá is, és nem esik le az ágyról.

A robot kézben is tartható, hogy a WC-ülések, lámpák, kilincsek, távirányítók, és még sok más felületet fertőtlenítését elvégezze. Mindezt vegyszerek nélkül teszi, ami fontos az allergiára hajlamos vendégek számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?