Önök írták

Fogadalmak

Az új év küszöbén sok ember fogadalmat tesz annak érdekében, hogy jobb emberré váljon, több sikert érjen el, jobb életmódot biztosítson a családjának, vagy hát többé ne kövesse el ugyanazokat a hibákat, amiket azelőtt elkövetett. Csakhogy a fogadalmak sok esetben megmaradnak fogadalmaknak. Amikor is teljesítésre kerülne sor, a számos ütközet során már eltérnek a megfogadott elvektől, és idővel teljesen feledésbe merülnek. Országunkban is fogadalmakat tesznek a parlamentben, hogy megemelik a béreket, több munkalehetőséget biztosítanak, hogy hadd ne kelljen már más országokban keresni a kenyeret, messze a családtól. Az egészségügy terén is sok változással kecsegtetnek, megemelik a nyugdíjakat, stb. Változások ugyan történnek, de nem éppen a szegény emberek megelégedésére, inkább talán a saját igényeik kielégítésére.

Az EU programja szerint kellene élnünk. Ha az árucikkek értékét felemelték európai szintre, a béreket és a nyugdíjakat is úgy kellene. Szép volna, ha Szlovákia is kis Svájc volna, ahogy Mečiar állította. Neki és sok más ügyeskedőnek ez be is jött, sőt messze túl is szárnyalta. Olyan vagyonokkal rendelkeznek, amiről mi álmodni sem merünk. A magamfajta egyszerű embernek nagyon sok mindenről nincs is tudomása, csak ami itt-ott kiszivárog, vagy egymásról kikiabálják, ha valami ellentétre kerül sor közöttük.

Miért nem született még olyan törvény, hogy minden gazdag ember beszámoljon arról, hogy hol és milyen körülmények során szerezte azt az óriási vagyont? Aki nem tudná igazolni, az szolgáltassa vissza az államnak, ahonnan évekkel ezelőtt eltulajdonította. De hát kár ilyen gondolatokkal még foglalkozni is. Hol van az a róka, amelyik kiengedné a szájából a nyulat?

Tóth Éva, Kassa

Piros fényben a Dóm tornya

A kassai Szent Erzsébet-székesegyház szintén csatlakozott a Segélynyújtás a keresztény üldözötteknek mozgalomhoz. Tavaly november 19-től 25-ig a világ különböző városaiban a vértanúk vérére emlékeztető piros fénnyel világították meg a nevezetesebb emlékműveket. Szlovákiából Kassa és Eperjes olyan városokhoz csatlakozott, mint Prága, Velence, Párizs, London, Barcelona, Washington, Sydney... Egy vatikáni jelentés alapján ugyanis a világ népességének 61 százaléka olyan országokban él, ahol a vallásszabadság korlátozva, elnyomva van. Szlovákia szintén csatlakozott e tavaly indult kezdeményezéshez, ezért országunkba látogat Antoine Chahda szíriai katolikus püspök, aki Kassára is eljön.

Buday Ernő, Kassa

Megbecsültek Társasága

Ünneplőbe öltözve indultunk Galántára a Megbecsültek Társaságának meghívására, ahol is nagyszabású gálaesttel ünnepeltük fennállásának 5. évfordulóját. A művelődési központ színházterme megtelt a szépkorú tagokkal és a meghívott vendégekkel. Az ünnepi rész Reményik Sándor Templom és iskola című versével kezdődött, Baros Dániel, a deáki alapiskola tanulója előadásában. A közönséget Forró Krisztián, a Megbecsültek Társaságának elnöke köszöntötte kedves, megható szavakkal. Hangsúlyozta, hogy nagyon sokan segítették a társaságot, köszöntötte a nyugdíjasklub vezetőit és azokat, akik munkájukkal igyekeztek fellendíteni a társaság működését. A segítőkész nyugdíjasokat és a társulat alapítóit, szervezőit (Fodor Szilvia, Horváth Judit, Kajos Katalin és Kovács Marcela) gyönyörű virágcsokorral ajándékozta meg. A megbecsültek nevében a jókai Panghy Irénke köszönte meg az elnök és segítői fáradhatatlan munkáját, és leszögezte, hogy mi, az idősebb korosztály nagyra értékeljük a szeretetet és megbecsülést, amit a társaságtól kapunk. Jelenlétével és hozzászólásával megtisztelt Disztl Antal, Magyarország pozsonyi nagykövetségének tanácsosa is. Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke szerint nagy erőt igényel, hogy ilyen intézményt öt év alatt sikerre lehessen vinni, és ezt a Megbecsültek Társasága megvalósította!

Az ünnepi részt a Paradigma verséneklő együttes, a Kodály Zoltán Gimnázium tanulói nyitották meg. Megtekinthettük Baranyai Kinga Petőfi-ösztöndíjas balett-táncosainak, valamint a felsőszeli Höcögők tánccsoportnak a Bicskás zenekarral közös fellépését, meghallgathattuk a diószegi Dióhéj citerazenekart, akik csodálatos nótákkal bűvölték el a közönséget. Az est sztárvendége Vadkerty Imre volt, akivel a lelkes közönség együtt énekelte a Hazám, hazám, te mindenem... c. gyönyörű dalt, s akinek csodálatos előadását állva tapsolva köszönte meg.

Krizsanné Kajos Irén, Nagyfödémes

Igaz már több mint egy hónapja kihunytak a karácsonyi fények, a szép emlékekkel együtt elmúlt a varázs, a szeretet ünnepe. Valaki nemrég megkérdezte, mi is valójában az igaz szeretet. Szerintem a valaki vagy valami iránti ragaszkodásban, gyengédségben, önzetlen jóakaratban és tiszteletben megnyilvánuló tiszta érzelem. Ennek is több változata van, létezik szülői, baráti, gyermeki, rokoni, jószomszédi szeretet (és tisztelet), de ugyanolyan fontos a hazaszeretet is. Az embernek a hazája, a népe iránti odaadása. Mert fontos és felejthetetlen számunkra az a vidék, ahonnan származunk, ahol nevelkedtünk. De az is, ahol az ember az életét leéli (mint jómagam), az ottani néphez is tartozónak érzi magát. Mert elmondhatjuk bátran, hogy falunknak – Nagydarócnak – nagyon jó, megfelelő a társadalmi, politikai, kulturális, gazdasági és az érzelmi közössége, ami nagyon fontos, főleg a jövő generáció, a fiatalság számára. Meg kell nagyon becsülnünk, értékelnünk kell, hogy színvonalas a helyi magyar óvoda és az alapiskola, ahol minden gyermek és tanuló a megfelelő jó irányt és a legnagyobb értéket, a tudást kapja meg a saját anyanyelvén. S ha mégis tanácsra, segítségre szorul valaki, a helyi szociális iroda és a kommunális központ munkatársai a segítségére vannak (köszönet érte) minden téren. Különféle rendezvényeket, előadásokat szerveznek az érdeklődőknek. De nem szabad elfeledkezni képviselő asszonyunkról, Rubint Vierkáról és a helyi képviselő-testület tagjairól sem, akik szintén sokat tesznek a falunkért. Munkájukban is benne van a szeretet, a tisztelet, ami nagyon fontos az életünkben, nemcsak így a Valentin- vagy a nőnap közeledtével, mert sok ember szerint ha szeretet van és lesz az életünkben, az pótolni fog ezernyi dolgot, ami hiányzik. Ha nincs szeretet, mindegy, hogy mink van – az sosem lesz elég.

Dorók Erzsébet, Nagydaróc

Nosztalgia

Az irkafirkák mellett nem lehetne már egy kicsi focit is belecsempészni a Vasárnapba? – állítanak meg többször az ismerősök. Teljes mértékben igazuk van. A minap a közeli kisvárosban dolgom végeztével úgy gondoltam, beugrom a nagyáruházba néhány perces tereferére unokahúgomhoz, Évikéhez. Mint később kiderült, már nem ott dolgozik. Az ablak előtt egy izomkolosszus (hozzám képest), termetével eltakarta a ki- és a belátást a szemközti helyiséghez. Amikor megfordult, rögtön tudtam, kivel állok szemben. Szia, Laci, de régen nem láttalak. Mintha lefogytál volna. Mások is mondták, felelte nevetve. Emlékszel, mikor a dzsipeddel körbefurikáztuk a várost, hogy hol vannak a fogadóirodák? Az tényleg régen volt. Mármint a dzsipem. Van az már 15-20 éve is. Ez volt Fekete Laci, az akkori idők (és még sokáig) egyik legerősebb európai versenyzője. Életemben több ilyen neves sportolóval hozott össze a sors. A 70-es évek közepén focicsapatunk Hajdúszoboszlón barátságos mérkőzést játszott. Az estét a város szórakozóhelyein töltöttük. Ott ismertem meg és barátkoztam össze a több világbajnokságon részt vevő, majd 1977-ben Eb-aranyérmes lepkesúlyú súlyemelővel, Kőszegi Gyurival. Öröm volt vele találkozni és beszélgetni. Emlékszem, másnap a strandon kis termete ellenére minden női szempár kigyúrt izmos testét figyelte.

A 60-as évek végén a focicsapatunk vendége volt a Dorogi Bányász öregfiúk csapata. A találkozót a Garam szigetén (szerelemsziget) játszottuk. Akkoriban nagyon sokszor volt ott bajnoki mérkőzés, főleg kupatalálkozók. A dorogiak között neves focisták is voltak. A magyar válogatott, Ilku kapus, Monostori és persze Buzánszky Jenő, az Aranycsapat 49-szeres válogatott, 1952-es olimpiai bajnok labdarúgója is. Még most is emlékszem néhány mozzanatra. Az egyik gyors elfutásomnál már csak Buzánszkyval álltam szemben, a kaputól úgy 8-9 méterre. Nem akartam rávezetni, cselezni, mert tudtam, hogy értelmetlen volna őt átjátszani. Rásuhintottam hát a kapura, erre ő csak úgy kifordította a fenekét és a labda újból hozzám került. Most már közelebb voltam, és újból rálőttem a labdát. Ugyanaz történt: kifordított fenék, és nem lett belőle gól. A nézők (mert akkoriban voltak ám azok is) meg jót nevettek, tetszett nekik a jelenet. A mérkőzés utáni beszélgetésekből pedig kiragadtam egy megtörtént esetet. A dorogiak között volt Kinczel László is, aki a debreceni VSC-vel játszott a bajnokok bajnoka címért 4000 néző előtt Budapesten. Már 7 : 2-re vezettek a dorogiak, amikor Kinczel kitört a védők mögül, és a kapust is kicselezve az üres kapu felé vitte a labdát. Ekkor a nézőtérről egy harsány hang ezt kiáltotta: „Fejeld be!”. Kinczel azonnal feltalálta magát, a gólvonalon megállította a labdát, és a földre hasalva befejelte a hálóba. A közönségnek tetszett a fejes. A bírónak azonban nem, és nem adta meg a gólt, ráadásul figyelmeztette (akkor még nem volt piros és sárga lap) a sportszerűtlenségre. Az edzéseken, kiskapuzáskor mi is megcsináltuk jó párszor. De mérkőzésen?

Hogy a focinál maradjunk, játszottunk számos ismert futballista ellen is. Mátrai Sándor 80-szoros válogatott, Albert Flóri, az 1967-es aranylabdás (a Császár), a szlovák Masný, Petrás, Terenyi, Vencel válogatott játékosokkal, Verebes Józseffel, a későbbi magyar válogatott edzőjével is. Verebessel még 1973-ban, amikor nemzetközi mérkőzést játszottunk a budapesti Építők NB II. csapatával oda-vissza alapon. Ott futballozott Verebes, aki néhány évvel azelőtt még a népszerű FTC-ben (Fradi) Albert és Varga Zoli társa volt. A budapesti visszavágó szombati napon (mindkét mérkőzés 1 : 1) volt, és másnap, „Vasárnap” egy új helyre, Pápára voltunk hivatalosak. A pápai Ezüst Nyíl (katonacsapat) NB III. szintet képviselt. Nos, Verebes eljött velünk barátságból Pápára, és jó néhány tanáccsal ellátott bennünket. Két nap két mérkőzés egy olyan kis csapatnak, mint a miénk volt? De megoldottuk. Nem vallottunk szégyent. Sokáig a pápaiak vezettek egy góllal, a végén Németh Pali úgy 20 méterről kipókhálózta a jobb felsőt, és a nézők megtapsoltak bennünket.

Találkoztam Varga Zolival is egy üdítő és egy kávé mellett a szlovákiai magyar újságírók csapatával, de már ez is elég. Néha nosztalgiázom, nem tehetek róla… A főszerkesztőnk (Györgyike) talán megbocsájt, hogy ennyi sok élményt (és még mennyi van!) és furcsaságot összehordok, de nékem a futballmérkőzések mindig is ünnepek voltak, ezek pedig mindig „Vasárnapokon” léteztek. Nemhiába születtem ráadásul „Virágvasárnap” is, amikor édesapám épp mérkőzést játszott, és a félidőben hazaugrott (a futballpálya egy köpésre volt), és boldogan futott vissza kiabálva, hogy „futballista”.

De térjünk csak át másra is. Mi van ma a kéméndi focival? Megannyi ismerős és ismeretlen kérdezi, miért nincs Kéménden foci. A nyáron az egyik falugyűlésen az egyik illetékes sportvezetőnek (egyben képviselő is) feltették ugyanezt a kérdést: hogy működik a sportélet? Mi van a futballal? Erre ő a következő választ adta: „Minden a legnagyobb rendben. Ilyen vezetősége még soha nem volt a falunak.” Két hét múlva pedig bedobták a törülközőt az edzővel együtt. Kijelentették a csapatot a bajnokságból, a játékosok szanaszét, ki erre, ki arra ment. Véleményem szerint (de másoké is) akik meggyújtották a tüzet, azok oltsák is el. Én már biztosan nem leszek tűzoltó. Mindenesetre a kéméndi futball nem ezt érdemli.

Ondró Ernő, Kéménd

Ui: Ezeket a sorokat éppen Vasárnap körmölöm.