Visszatérne Londonba egy fiatal nő, aki gyerekként csatlakozott az Iszlám Államhoz

Shamima Begum
London |

Szeretne hazatérni Londonba egy fiatal brit nő, aki négy éve, még gyermekkorúként két barátnőjével Szíriába utazott, és ott csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez.

Az akkor 15 éves Shamima Begum, a szintén 15 éves Amira Abase és a 16 esztendős Kadiza Sultana 2015 februárjában a londoni Gatwick repülőtérről kíséret nélkül Törökországba utazott, onnan átjutottak Szíriába, és ott csatlakoztak mindhárman az Iszlám Államhoz. Az ügy annak idején komoly feltűnést keltett Nagy-Britanniában, és számos bírálat érte a brit hatóságokat, amiért a három fiatal lány akadálytalanul Szíriába utazhatott.

Shamima Begum, aki jelenleg egy kelet-szíriai menekülttáborban él, a The Times című konzervatív brit napilapnak elmondta: érkezésük után Rakkában, az Iszlám Állam akkori szíriai központjában laktak egy "női házban", más olyan külföldi fiatal lányokkal együtt, akik a terrorszervezet tagjaival akartak házasságot kötni.

Ő egy 20-25 éves, angolul beszélő férjet kért, és tíz nappal érkezése után feleségül ment egy 27 éves hollandhoz, aki áttért az iszlám hitre.

Kadiza Sultana egy amerikaival, Amira Abase egy ausztrállal kötött házasságot.

Shamima Begum a brit lap csütörtöki kiadásában megjelent interjúban elmondta: két gyermeke született, mindkettő meghalt, főleg alultápláltságból eredő betegségekben.

Jelenleg harmadik terhességének kilencedik hónapjában jár, és bár nem bánta meg, hogy Szíriába utazott, születendő gyermekének egészsége érdekében mégis hazatérne Nagy-Britanniába.

Elmondta, hogy egyik barátnője, Kadiza Sultana is meghalt egy légitámadásban. Beszámolója szerint Kadiza Sultana egy olyan házban tartózkodott a légicsapás idején, ahol "valami titkos dolog zajlott", és erről egy kém jelentést továbbított a külföldi koalíciós erőknek.

Shamima Begum szerint Kadiza Sultana és Amira Abase férje is meghalt a harcokban. 

Az ő férjét az Iszlám Állam vette őrizetbe kémkedés gyanújával, és egy börtönben több mint fél éven át rendszeres kínvallatásnak vetették alá. Végül szabadon engedték, de Shamima Begum elmondta: az Iszlám Állam saját fegyveresei közül sokat kivégzett kémkedés gyanújával, olyanokat is, akik az ő tudomása szerint nem kémkedtek.

Férje végül egy szíriai ellenzéki fegyveres csoportnak adta meg magát, azóta nem hallott felőle.

Shamima Begum szerint Rakkában az iszlám Állam hatalma idején "normális élet zajlott", a légitámadások ellenére is. Elmondta:

őt az sem zaklatta fel, amikor először látott levágott emberi fejet egy hulladéktárolóban, mivel a fej egy "iszlámellenes elfogott fegyveresé volt, és csak arra tudtam gondolni, hogy ő mit tett volna egy muszlim nővel, ha alkalma nyílt volna rá".

Elmondta: most már tudja, hogy az Iszlám Állam "kalifátusának" vége, és a szervezet az általa gyakorolt elnyomatás és a korrupció miatt "meg is érdemli a vereséget".

A The Times adatai szerint 850-re tehető azoknak a briteknek a száma, akik az elmúlt években Szíriába utaztak, köztük 150 nő és gyerek

Sajid Javid brit belügyminiszter személyes döntésén múlik, hogy Shamima Begum hazatérhet-e Nagy-Britanniába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?